Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Ugrás
25-28 | 28 találat

Szabó Attila még csak most érettségizik, de már rutinos versenyzőnek számít: korábban történelemből, középiskolában már elsősorban természettudományi tantárgyakból és matematikából mérette meg tudását – nemzetközi sikerrel! A pécsi diák a tapasztalatait már most is szívesen osztja meg a nála fiatalabbakkal. Az azóta az idei Fizika Diákolimpián is I. helyezett Attilával beszélgettünk versenyről, tehetségről és mentorkodásról, még a Diákolimpia előtt.

A június 20-án megtartott OTDT TDK Prezentációs Díj-versenynek a Magyar Tudományos Akadémia székháza adott otthont. 

A 2012-2013-as Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) országos díjátadó ünnepségén megalakult és további tagok csatlakozását várja a Versenyzők Klubja (VK), amely az ország legsikeresebb, legelhivatottabb versenyzőit tömöríti.

Az OKTV díjátadó ünnepségre május 31-én, a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban került sor, melyen nemcsak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) első 3 helyezést elérő diákokat tüntették ki, hanem a Nemzet Tehetségeiért elnevezéssel számos pedagógus is díjat vehetett át.

Ugrás
25-28 | 28 találat