Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny 2013/2014

Nevezési határidő:
2014. május 14. 00:00
Verseny célja:

 A technika és a műszaki tudományok fejlődése napjainkban a fizika mély ismeretét igényli a későbbiekben e területekre kerülő tehetséges tanulóktól. Versenyünkkel – már tanulmányaik elején – igyekszünk a fizika felé fordítani e tanulók figyelmét, valamint elmélyíteni a tudásukat. A versenyeink hatékonyságát igazolja, hogy az azokon „felnövekvő" magyar fiatalok a Nemzetközi Diákolimpiákon rendszeresen kiemelkedően szerepelnek, megelőzve az iparilag fejlettebb országok tanulóit. Fő célunk, hogy a legjobb tanulóink a felkészülés folyamán mélyítsék el fizikai ismereteiket, szerezzenek jártasságot a problémamegoldásban, tudjanak bánni a fizikai instrumentumokkal, képesek legyenek mérésből következtetéseket levonni, korszerűen megmagyarázni a látott jelenségeket, vagyis a 21. század követelményeinek megfelelő, kiemelkedő tudású alkotók legyenek, akik a fizikai ismeretanyagot kellő profizmussal tudják összekapcsolni a természet- és műszaki tudományok többi területeivel. További célunk, hogy a Kárpát-medence diákjai, tanárai minél szélesebb körben ismerjék meg egymást. Ismeretségek, barátságok szülessenek, magyarság tudatuk mélyüljön, a magyar kulturális ismereteik gazdagodjanak.

Nevezés módja:
Jelentkezni lehet: Postai úton: Vermes Miklós Alapítvány, 9400 Sopron, Mátyás király utca 24.
Elektronikus úton: A jelentkezési űrlap interneten történő kitöltésével.Jelentkezési határidő:
2014. május 14-ig (Figyelem, itt változás történt!)
Jelentkezni lehet: Postai úton: Vermes Miklós Alapítvány, 9400 Sopron, Mátyás király utca 24.
Elektronikus úton: A jelentkezési űrlap interneten történő kitöltésével
Hozzájárulás mértéke és módja:
A magyarországi jelentkezők (iskolájuk, támogató alapítvány, vagy szülő) közreműködésével 9.600.-Ft/fő hozzájárulási díjat fizetnek, amelyet az alapítvány a Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny előkészítő munkáltaira fordít. A határon túli jelentkezőkre eső hozzájárulást a MOL Nyrt. erre a célra biztosított támogatásából finanszírozza az alapítvány.
További információ: Telefon: +36 99/312-393
E-mail: titkarsag [at] vermeralapitvany.hu
Nevezési lap:
Felhívás szövege:

E versenyt olyan területek tanulói számára írtuk ki, ahol magyarok élnek, illetve magyar tannyelvű iskolák léteznek. Kitűzött célunk a természettudományok népszerűsítése és a fizika tantárgy tehetséges tanulóinak felkutatása és képzése, valamint a szakmai rész mellett a kulturális együvé tartozás tudatosítása is. Ez a nemzetközi megmérettetés kiváló alkalmat biztosít a résztvevő országok oktatói számára fizikaoktatásuk hatékonyságának és korszerűségének összehasonlítására, oktatók és diákok barátkozására. A fizikaverseny mellett – a környék nevezetességeinek megtekintésére – kirándulásokat, valamint érdekes szakmai előadásokat és kísérleti bemutatókat szervezünk.

A tanulók három kategóriában (mechanika, hőtan, elektromosságtan-optika) mérik össze tudásukat elméleti, illetve másnap kísérleti feladatok megoldásával. Versenyünket megelőzően a határon túli magyar ajkú tanulók – hazájukban – válogatóversenyen nyerik el a Soproni versenyre bejutás lehetőségét. A hazai tanulók a jelentkezési lapot a www.vermesalapitvany.hu és a www.mikola.bme.hu honlapokról letölthetik. A jelentkezés lap kitöltésével és beküldésével az eddigi teljesítményük (pl. egyéb fizikaversenyeken elért eredmények) figyelembevételével kapnak meghívást a versenyre.

További versenyidőszakok