Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny 2019/2020

Nevezési határidő:
2020. január 10. 00:00
Verseny célja:

A technika és a műszaki tudományok fejlődése napjainkban a fizika mély ismeretét igényli a későbbiekben e területekre kerülő tehetséges tanulóktól. Versenyünkkel – már tanulmányaik elején – igyekszünk a fizika felé fordítani e tanulók figyelmét, valamint elmélyíteni a tudásukat. A verseny hatékonyságát igazolja, hogy az azokon „felnövekvő” magyar fiatalok a Nemzetközi Diákolimpiákon rendszeresen kiemelkedően szerepelnek, megelőzve az iparilag fejlettebb országok tanulóit.
Fő célunk, hogy a legjobb tanulóink a felkészülés folyamán elmélyítsék fizikai ismereteiket, jártasságot szerezzenek a problémamegoldásban, tudjanak bánni a fizikai eszközökkel, képesek legyenek mérésből következtetéseket levonni, korszerűen megmagyarázni a látott jelenségeket, vagyis a 21. század követelményeinek megfelelő, kiemelkedő tudású alkotók legyenek, akik a fizikai ismeretanyagot kellő profizmussal tudják összekapcsolni a természet- és műszaki tudományok többi területével.

Nevezés módja:

A verseny 1. fordulójára a verseny pécsi honlapján http://www.leoweypecs.hu/mikola/default.html lehet nevezni.

A nevezés iskolánként, az egyes kategóriákban induló diákok számának megadásával történik. Meg kell adni iskolánként a versenyen induló lányok számát is (statisztikai okokból).

A verseny mindhárom fordulóján díjtalan a részvétel!

A nevezés iskolánként, az egyes kategóriákban induló diákok számának megadásával történik. Meg kell adni iskolánként a versenyen induló lányok számát is (statisztikai okokból).

Díj jellege:
érem, könyvjutalom, oklevél, tárgyjutalom
Díjazás leírása:

A verseny döntőjében résztvevő minden tanuló oklevelet kap, a legjobbak jutalomkönyvben, illetve tárgyjutalomban részesülnek. Az első helyezett Mikola-érmet is kap. A döntőig eljutott diákok felkészítő tanárai oklevelet kapnak.

Felhívás szövege:

A tanulók 4 kategóriában versenyeznek

    I.  kategória: gimnázium 9. évfolyam

    II. kategória: gimnázium 10. évfolyam

    III.  kategória: akik ebben a tanévben kezdték tanulni a fizikát a szakgimnáziumban

    IV.  kategória: akik ebben a tanévben második éve tanulják a fizikát a szakgimnáziumban

A jelentkezés és a részvétel feltételei

Minden tanuló benevezhet, aki gimnáziumi tanterv szerint 9-10. vagy szakgimnáziumi tanterv szerint 9-11. évfolyamra jár, és megfelel a négy kategória valamelyikének.

A versenyen való részvétel kizáró okai

meg nem engedett eszközök használata

- a felügyelő tanár utasításainak figyelmen kívül hagyása.

A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom

I. és III. kategória

1. forduló:

Tömegpont kinematikája: egyenes vonalú egyenletes, változó, egyenletesen változó mozgások leírása. Függőleges és vízszintes hajítás. Egyenletes körmozgás.
Tömegpont dinamikája: Newton törvényei, lendület fogalma, lendület-megmaradás, lendület-tétel. Jellegzetes erőhatások: nehézségi-, rugalmas-, kényszererő, súlyerő, súrlódási jelenségek. A lejtőn mozgó tömegpont vizsgálata.

2. forduló:

Az I. és III. kategória  1. fordulójának tematikája, valamint:

Közegellenállási erő. Hooke törvénye. Munka-energia: munka fogalma, eredő erő munkája, emelési, nyújtási, súrlódási munka. Mechanikai energiafajták: mozgási, helyzeti, rugalmas. Munkatétel. Mechanikai energia-megmaradás törvénye. Pontrendszer dinamikája és energetikája.

3. forduló:

Az I. és III. kategória 1-2. fordulójának tematikája, valamint:

Teljesítmény. Tömegvonzás, bolygómozgás. Egyenletesen változó körmozgás kinematikája, dinamikája. Pontszerű és merev test egyensúlya.

II. és IV: kategória

1. forduló:

Az I. és a III. kategória tematikája, valamint
Ferde hajítás. Forogva haladás kinematikája. Folyadékok és gázok mechanikája: hidrosztatikai nyomás, Pascal törvénye, felhajtóerő, felületi feszültség, kontinuitási egyenlet, áramlásokat leíró Bernoulli-egyenlet.

Mivel a továbbhaladás a második évfolyamon nem egységes az egyes iskolákban, az egyik példa választható lesz. Az egyik az első, a másik a második témakör csoporthoz illeszkedik.

Vagy: Hőtan: Hőtágulás. Gáztörvények. Ideális gáz állapotegyenletei. Ideális gáz kinetikus modellje. A hőtan I. és II. főtétele.

Vagy: Elektrosztatika: Coulomb-törvény, térerősség, erővonalak, fluxus, munkaszámítás homogén elektromos térben, feszültség, potenciál, potenciális energia, síkkondenzátor, az elektromos tér energiája, vezetők elektrosztatikus térben, kapacitás fogalma, kondenzátorok kapcsolása.

2. forduló:

Az I. és III. kategória anyaga. A II. és IV: kategória 1. fordulójának közös része, és a választható hőtan vagy elektrosztatika tematika, valamint:

Vagy (Hőtan tematikát folytatva): Körfolyamatok. Az elektrosztatika alapfogalmai: Coulomb-törvény, térerősség, erővonalak, fluxus. Szuperpozíció. Munkaszámítás homogén elektromos térben. Síkkondenzátor.

Vagy: (Elektrosztatika tematikát folytatva): Hőtágulás. Gáztörvények. Ideális gáz állapotegyenletei. Ideális gáz kinetikus modellje. A hőtan I. és II. főtétele.

A második fordulós feladatlap 4 olyan feladatot tartalmaz, mely mindkét tematikának megfelel.

3. forduló:

A I. és III. kategória és a II. és IV. kategória 1-2. fordulójának összes tematikája.

Ajánlott irodalom: a Vermes Alapítvány által ötévente kiadott Mikola versenyfeladatok és megoldások című könyvei; az évente kiadott Vermes évkönyvek, valamint a forgalomban lévő középiskolai fizika tankönyvek és feladatgyűjtemények. 2012-től a verseny fordulóinak összes feladata és azok megoldásai megtalálhatók a verseny pécsi honlapján. Ajánlott továbbá a KöMaL fizika rovatában megjelenő Mikola-tematikájú feladatok megoldása.

A nevezés módja, határideje

A verseny 1. fordulójára a verseny pécsi honlapján http://www.leoweypecs.hu/mikola/default.html lehet nevezni.

A nevezés iskolánként, az egyes kategóriákban induló diákok számának megadásával történik. Meg kell adni iskolánként a versenyen induló lányok számát is (statisztikai okokból).

A verseny mindhárom fordulóján díjtalan a részvétel!

A nevezés iskolánként, az egyes kategóriákban induló diákok számának megadásával történik. Meg kell adni iskolánként a versenyen induló lányok számát is (statisztikai okokból).

Az első fordulóra való jelentkezés határideje 2020. január 10.

A verseny fordulói

1. forduló: 2020. február 11. (kedd) 14 – 17 h-ig,  a tanulók iskoláiban

Az első fordulóban a versenybizottság által készített feladatlapokat oldanak meg a versenyzők. Ebben a fordulóban bármilyen írott vagy nyomtatott segédeszköz, valamint zsebszámológép használható.

A diákok ma versenyen a POK által biztosított azonosító kóddal versenyeznek, melyek a dolgozatok javítása és kiértékelése után kerülnek feloldásra.

Az első forduló feladatlapját az Alapítvány küldi meg az érintett iskolák központi e-mail címére 2020. február 11-én 10 óráig.

A feladatok megoldását másnap délelőtt 10 óráig küldik ki a verseny szervezői, illetve letölthető lesz a verseny honlapján is.

A dolgozatokat a versenyző szaktanára javítja, és annak eredményéről egy héten belül tájékoztatja a diákjait.

A második fordulóra az a diák nevezhető a verseny pécsi honlapján, aki az első forduló feladatlapját legalább 50%-os eredménnyel teljesítette.

Megkérjük az iskolák képviselőit, hogy a 2. fordulóra való nevezés során adják meg a továbbjutott diákok és tanáraik névsorát, és az iskolai (1.) fordulón elért pontszámot is. A második fordulóra a nevezési határidő 2020. február 21. 

A 2. fordulóra nevezett diákok és felkészítő tanáraik névsorát a megyei/fővárosi versenyfelelősök 2020. március 1-ig kapják meg az Alapítványtól, hogy a megyei fordulót megszervezhessék.

A 2. fordulóra érkező diákok kitöltve hozzák magukkal a verseny honlapjáról letölthető, A3-as méretű, kettéhajtott borítólapot!

2. forduló: 2020. március 17. (kedd) 14 – 17 h-ig az Alapítvány által felkért iskolákban. A verseny pécsi honlapján megtalálható a felkért iskolák listája.

A második fordulóban a versenybizottság által készített feladatlapokat oldanak meg a versenyzők. Ebben a fordulóban csak íróeszközök, függvénytáblázatok és zsebszámológép használható.

A második forduló feladatlapjait a megyei/fővárosi versenyfelelősök a fordulót követő napon ajánlott levélben elsőbbségi jelzéssel továbbítják az alábbi címre: Leőweyért Alapítvány, 7621 Pécs, Szent István tér 8-10.

A második forduló eredményét a verseny honlapjain tesszük közzé 2020. 04. 15-ig: http://gemscape.net/mikola/index.php?p=news.htm

http://www.leoweypecs.hu/mikola/default.html.

A második fordulóból a harmadik fordulóba az I. és III. kategóriából legfeljebb 50, a II. és IV. kategóriából is összesen legfeljebb 50 legjobb dolgozatot írt diák jut be. 

3. forduló: 2020. május 3 – 5. (Az írásbeli érettségik időpontjában)

    I. és III. kategória:    Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium, Szakiskola és Kollégium

    II.  és IV. kategória:  Pécs, Pécsi Leőwey Klára Gimnázium

A 3. fordulóra (döntő) nevezni a versenyt rendező rendező gimnáziumok honlapján, illetve a rendezők által emailben leírt módon lehet. Térítés ellenében szállás és étkezés igényelhető.

A harmadik forduló első része elméleti, melyben számolást igénylő feladatok, problémák megoldására kerül sor. A második, gyakorlati részben egy mérési feladatlap alapján megvalósítandó eszközhasználat, és erről a mérési jegyzőkönyv elkészítése az elvárás. Ebben a fordulóban csak íróeszközök, függvénytáblázatok és zsebszámológép használható.

A döntőn az elméleti és mérési fordulókon elérhető maximális pontszámok aránya 2:1. A harmadik forduló eredményeit az említett honlapokon ismertetjük. A verseny zárásakor eredményhirdetést tartunk, a versenyzők már ott megismerhetik a feladatok megoldásait, eredményeiket és helyezéseiket.

Díjazás

A verseny döntőjében résztvevő minden tanuló oklevelet kap, a legjobbak jutalomkönyvben, illetve tárgyjutalomban részesülnek. Az első helyezett Mikola-érmet is kap. A döntőig eljutott diákok felkészítő tanárai oklevelet kapnak.

További versenyidőszakok