Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny 2013/2014

Nevezési határidő:
2013. december 13. 00:00
Verseny célja:

A technika és a műszaki tudományok fejlődése napjainkban a fizika mély ismeretét igényli a későbbiekben e területekre kerülő tehetséges tanulóktól. Versenyünkkel – már tanulmányaik elején – igyekszünk a fizika felé fordítani e tanulók figyelmét, valamint elmélyíteni a tudásukat. A verseny hatékonyságát igazolja, hogy az azokon „felnövekvő” magyar fiatalok a Nemzetközi Diákolimpiákon rendszeresen kiemelkedően szerepelnek, megelőzve az iparilag fejlettebb országok tanulóit.
Fő célunk, hogy a legjobb tanulóink a felkészülés folyamán elmélyítsék fizikai ismereteiket, jártasságot szerezzenek a problémamegoldásban, tudjanak bánni a fizikai eszközökkel, képesek legyenek mérésből következtetéseket levonni, korszerűen megmagyarázni a látott jelenségeket, vagyis a 21. század követelményeinek megfelelő, kiemelkedő tudású alkotók legyenek, akik a fizikai ismeretanyagot kellő profizmussal tudják összekapcsolni a természet- és műszaki tudományok többi területével.

Nevezés módja:

A jelentkezés és a részvétel feltételei:
Minden tanuló benevezhet, aki gimnáziumi vagy szakközépiskolai tanterv szerint 9. vagy 10. évfolyamra jár. A szervezők elfogadják a jelentkezését azoknak a 11. évfolyamos tanulóknak is, akik 0. (illetve nyelvi előkészítő) évfolyam miatt a fizika tanulását egy évfolyammal később kezdték. A középiskolák utolsó két évfolyamára járó diákok, valamint általános iskolások nem indulhatnak a versenyen.

A nevezés módja, határideje:

Minden iskola igazgatója 2013. december 13-ig emailen jelenti a székhely szerinti megyei pedagógiai intézet versenyfelelősének az iskolájából a Mikola versenyen indulók létszámát kategóriánkénti bontásban. A versenyfelelősök listája a kiírás végén olvasható.
Az 1. fordulón történő részvétel díjtalan!
A megyei/fővárosi versenyfelelősök 2013. december 20-ig megküldik az összesített megyei jelentkezéseket az Alapítvány címére: leowey.gimnazium.pecs [at] gmail.com, vagy sipet [at] freemail.hu.

Díj jellege:
könyvjutalom, oklevél, tárgyjutalom
Díjazás leírása:

A verseny döntőjében résztvevő minden tanuló oklevelet kap, a legjobbak jutalomkönyvben, illetve tárgyjutalomban részesülnek. Az első helyezett Mikola-érmet is kap.

Hatókör:
magyarországi
Ajánlott irodalom:

A Vermes Alapítvány által ötévente kiadott Mikola versenyfeladatok és megoldások című könyvei; az évente kiadott Vermes évkönyvek, valamint a forgalomban lévő középiskolai fizika tankönyvek és feladatgyűjtemények.

További versenyidőszakok