Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Fiatalok Az Európai Erdőkben tanulmányi verseny 2014/2015

Nevezési határidő:
2015. február 25. 00:00
Verseny célja:

A YPEF verseny célja, hogy a résztvevő diákok megismerjék az öreg kontinens erdeit, a természet- és környezetvédelemben betöltött szerepüket, és az ehhez kapcsolódó erdészeti tevékenységeket. Kerüljenek közelebb a fenntarthatóság elvéhez, valamint annak megértéséhez, hogy a természeti erőforrások megőrzése nem csupán saját környezetükben, hanem összeurópai szinten is kiemelkedően fontos az ott élők számára. Objektív kép alakuljon ki bennük a természeti erőforrások megőrzéséről és a velük való fenntartható gazdálkodás szükségességéről saját környezetükben és európai léptékben egyaránt. 

Nevezés módja:

A versenyre 2-3 fős csapatok jelentkezhetnek, a tagok nem lehetnek fiatalabbak 13 és nem lehetnek idősebbek 20 évesnél a 2014/2015-ös tanév kezdetén, azaz 2014. szeptember 1-én. A verseny nyelve angol (minden csapattag esetében feltétel a nyelvtudás). A verseny nemzeti szakaszának első fordulójában a feladatok magyar nyelven kerülnek megfogalmazásra, a nemzeti és nemzetközi döntő feladatai kizárólag angol nyelvűek. A jelentkező csapatoknak regisztrációs díjat az idei évben nem kell fizetni. Az OEE honlapjáról letölthető excel fájl kitöltésével és a ypef [at] oee.hu címre való megküldésével lehet jelentkezni. Figyelem! Egy iskola több csapata jelentkezhet egy excel fájl megküldésével, de csapatonként külön munkalapot kell kitölteni!

Ajánlott irodalom:

A verseny felkészülési anyaga 2015. elejétől a verseny nemzetközi honlapján található meg (www.ypef.eu), valamint további anyagok érhetőek el a nemzeti szakaszhoz az Országos Erdészeti Egyesület honlapján (www.oee.hu).

Felhívás szövege:

Európa, mint kontinens, ezen belül az Európai Unió, és a nem uniós országok rendkívül változatos természeti és gazdasági környezettel rendelkeznek. E változatos környezet meghatározó eleme az erdő, annak jellegzetes megjelenésével, növény és állatfajaival, tájképi jellemzőivel, valamint az ott folyó emberi tevékenységekkel. Az erdő Európa egyik utolsó természetes, természetszerű életközösségeként számos lehetőséget kínál ismereteink bővítésére, a pihenésre, a közösségi és egyéni munkavégzésre. Ugyanakkor országonként és régiónként más erdők és erdészeti feladatok jellemzik. 

A versenyhez csatlakozott országok: Ausztria, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Portugália, Románia, Szlovénia, Ukrajna, Szlovákia, Belgium, Svájc, Norvégia, Görögország, Finnország, Ciprus, Ukrajna (megfigyelői státuszban).

A verseny nemzeti szakasza kétfordulós. A legeredményesebben szereplő csapat jut a nemzetközi döntőbe. 

További versenyidőszakok