Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2013/2014

Nevezési határidő:
2013. november 14. 00:00
Verseny célja:

A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánjuk mérni. Lehetőséget szeretnénk biztosítani arra, hogy az iskolák 2-12. osztályos tanulói összemérhessék matematikai tudásukat.

Nevezés módja:
A nevezés a www.mategye.hu címen lehetséges.
A belépés a tavalyi ötjegyű kódszámmal és jelszóval történik.
Amennyiben a kódszám és a jelszó nem áll rendelkezésre, akkor ezeket e-mailben történt kérésre megküldjük.
A nevezés folyamatosan történhet, a nevezési határidőig azon minden módosítás megengedett. Kérjük, hogy a szerver túlterhelésének elkerülése érdekében ne halasszák az utolsó napokra a nevezést! Nevezéskor az iskola típusát (általános iskola, nyolcosztályos, hatosztályos, négyosztályos gimnázium vagy szakközépiskola) meg kell adni. Ha több típust is megjelöltek, akkor minden tanuló rögzítésekor meg kell adni a tanuló neve mellett azt az iskolatípust, amilyen képzésben a tanuló részt vesz.
Az iskolák tanulóik ülésrendjét 2014. február 10-től nézhetik meg a www.mategye.hu honlapon.
Díj jellege:
emléktárgy, oklevél
Díjazás leírása:

Az 1. forduló díjazása: Általános iskolai kategória: A benevezett létszámtól függően egyéniben megyénként/körzetenként 1000 fő alatti nevező esetén évfolyamonként a verseny első hat helyezettje, 1000-1500 fő nevező esetén az első tíz helyezettje, 1500-2000 fő nevező esetén az első tizenöt helyezettje, 2000 fő feletti nevező esetén az első húsz helyezettje oklevelet és tárgyjutalmat kap. Gimnáziumi és szakközépiskolai kategória: A benevezett létszámtól függően egyéniben megyénként/ körzetenként 100 fő alatti nevező esetén évfolyamonként a verseny első helyezettje, 100-250 fő nevező esetén az első három helyezettje, 250-500 fő nevező esetén az első hat helyezettje, 500 fő feletti nevező esetén az első tíz helyezettje oklevelet és tárgyjutalmat kap. (A létszámok kategóriánként külön értendők.) Mindhárom kategóriában oklevelet és tárgyjutalmat kap azoknak az iskoláknak a legjobb helyezést elérő versenyzője és a versenyző tanára is, amelyek legalább 10 tanulót indítanak a versenyen. Évfolyamonként és kategóriánként iskolák közötti 3 fős csapatversenyt is meghirdetünk. A sorrendet az iskola három legtöbb pontot elért tanulójának összpontszáma alapján állapítjuk meg. A csapatversenyben évfolyamonként és kategóriánként egy iskolából csak egy csapat eredményét vesszük figyelembe. Az általános iskolai kategóriában megyénként körzetenként 1500 fő alatti nevező esetén a verseny első helyezett, 1500-2000 fő nevező esetén a verseny első két helyezett, 2000 fő feletti nevező esetén a verseny első három helyezett csapata oklevelet, csapatának tagjai oklevelet és tárgyjutalmat kapnak. A gimnáziumi és szakközépiskolai kategóriában évfolyamonként és kategóriánként megyénként/körzetenként 100 fő feletti nevező esetén a verseny első helyezett csapata oklevelet, csapatának tagjai oklevelet és tárgyjutalmat kapnak. Minden megye és körzet legeredményesebb általános iskolája, minden régió legeredményesebb nyolcosztályos, hatosztályos és négyosztályos gimnáziuma valamint a legeredményesebb szakközépiskolája vándorserleget kap. A versenyen legeredményesebben szereplő tanulók tanárait is tárgyjutalomban részesítjük. (Külföldiek díjazását a külföldi területi szervezők biztosítják.) Az egyéni versenyben legeredményesebben szereplő tanulókat meghívjuk az országos döntőre. Az általános iskolai kategóriában minden területről évfolyamonként 200 indulóig 1 versenyző, 400 indulóig 2 versenyző, 400 feletti induló esetén 3 versenyző jut be. A gimnáziumi és szakközépiskolai kategóriában minden területről évfolyamonként, kategóriánként 50 indulóig 0 versenyző, 150 indulóig 1 versenyző, 150 feletti induló esetén 2 versenyző jut be. Rajtuk kívül az országos eredmények összehasonlítása alapján is meghívunk versenyzőket. A döntő díjazása: Az általános iskolai kategória egyéni versenyének évfolyamonkénti első húsz helyezettje, a gimnáziumi kategória évfolyamonkénti első tíz helyezettje, a szakközépiskolai kategória évfolyamonkénti első hat helyezettje oklevelet és tárgyjutalmat kap. A versenyen legeredményesebben szereplő tanulók tanárait is tárgyjutalomban részesítjük. Az 1. fordulóban az iskola csapatainak pontszámait összeadva a legtöbb pontot elért budapesti és vidéki általános iskola értékes tárgyjutalmat kap egy-egy számítógépet nyer. A legtöbb pontot elért budapesti és vidéki általános iskola, nyolcosztályos, hatosztályos négyosztályos gimnázium és szakközépiskola vándorserleget kap.

Hatókör:
magyarországi
További versenyidőszakok