Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Verbunkos zenei versenyek a Széptan AMI-ban 2020

Nevezési határidő:
2020. szeptember 15. 00:00
Verseny célja:

A verbunkos szerző, hegedűvirtuóz, első színházi karmester és házi tanító Lavotta János emlékének őrzése, illetve az általa képviselt verbunkos zenei stílus megismertetése a növendékekkel, amelyre egy nevelési koncepció létrehozása.

Felhívás szövege:

Változás a Regionális Hangszeres Versenyek időpontjában

Kedves Hangszeres Növendékek és Kollégák!

A Széptan Alapfokú Művészeti Iskola által a 29. alkalommal meghirdetett regionális verbunkos hangszeres versenyeket a megadott időpontban – március 27. és május 15. között – a közismert járványveszély miatt nem tudjuk megrendezni. Nemcsak azért szomorkodunk, mert ilyen nem fordult elő a 29 év alatt, – ezért akár hálásak is lehetünk, – hanem mindez a Lavotta Emlékévben történik velünk. Abban a jubileumi évben, amikor a Tállyán nyugvó verbunkos-szerző, hegedűvirtuóz, az első színházi karmester, házitanító Lavotta János halálának 200. évfordulójára emlékezünk. A kiemelt programok – Lavotta-hangversenyek Kárpát-medence szerte, zenetudományi konferencia, könyvbemutató – mellett zenei nevelési szempontból fontosnak tartjuk azt, hogy a hangszeres fiatalok is vegyék ki részüket a bicentenáriumi megemlékezésekből. Ezért úgy gondoljuk, a regionális verbunkos hangszeres versenyek az emlékévben nem maradhatnak el, megrendezésére az idei kiírás feltételeinek megtartásával – ez esetben, az új tanévben a magasabb osztályba lépés figyelmen kívül hagyható – őszi időpontokat javasolunk. Ahhoz, hogy bátran tervezhessünk, kérünk szépen megerősítő visszajelzést a művészeti iskoláktól e-mailben vagy telefonon (a már benyújtott nevezések tehát érvényesek, nem lesz szükség még egyszeri elküldésükre)!

Fontos információ! Az eddigi versenyeken több éven át résztvevő, azóta már zeneművészeti szakgimnáziumokban tanuló növendékektől érkezett kérésre, az őszi versenyeken új kategóriát indítunk zongoristák és hegedűsök számára. A továbbképzősök mellett külön kategóriában – külön elbírálással – mutatkozhatnak be a művészeti középiskolába járók. Kötelező anyaguk megegyezik a továbbképzősök számára kiírt művekkel.

A hangszeres versenyek őszi időpontjai:

  • október 15. – furulya
  • október 16. – fúvós
  • november 17. – zongora
  • november 18. – gitár
  • november 20. – hegedű, Lavotta János Hegedűduó Verseny

Amennyiben módosításunkat a tanár kollégák, valamint a hangszeres növendékek támogatják, ebben az esetben a 2021 tavaszára tervezett verbunkos hangszeres versenysorozat megrendezésétől eltekintünk.

Kérjük, támogassák az emlékév fiataloknak szánt programját!

Sátoraljaújhely, 2020. március 31.                            Fehérné Sulyok Éva sk.

                                                                                        intézményvezető

További versenyidőszakok