Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szép Magyar Beszéd verseny a középfokú intézmények tanulói számára 2014/2015

Verseny célja:

Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban tett alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett "Szép  Magyar  Beszéd" versenyt, amely az eltelt évtizedek során országos mozgalommá vált. Felhívjuk az összes középfokú oktatási intézmény igazgatóját, nevelőtestületét és diákságát az iskolai versenyek megrendezésére. 

Felhívás szövege:
A Szép Magyar Beszéd verseny országos döntőjét 50. alkalommal, 2015. április 17-18-19-én rendezi meg Győrött a Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és Győri Megyeközponti Tankerülete, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Kazinczy Ferenc Gimnázium.
A Szép Magyar Beszéd versenyen részt vehetnek az ország középfokú iskolái (gimnázium, szakközépiskola és szakiskola) 9-12. évfolyamának növendékei; továbbá azon öt évfolyamos képzésben részesülők, akik a 13. évfolyam végén tesznek érettségi vizsgát; illetve a felnőttképzés nappali tagozatának 10-12. évfolyamára járó tanulói. (A nyolc évfolyamos gimnázium 5-8. és a hat évfolyamos gimnázium 7-8. évfolyamának tanulói az általános iskolások versenyén vehetnek részt.)
További versenyidőszakok