Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szép Magyar Beszéd verseny az 5-8. évfolyamos (11-14 éves korú) tanulók számára 2014/2015

Verseny célja:

Az anyanyelvünk ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása, a nyelvhasználat fejlesztése, a kialakult készségek mérése és minősítése. Feladata az általános és közéleti beszédkultúra fejlődésének segítése. Meghirdetőit az a szándék vezeti, hogy a zempléni Kossuth- és Kazinczy-hagyományok szellemében szolgáljuk az anyanyelvi nevelés ügyét.

Nevezés módja:
A Szép Magyar Beszéd versenyen részt vehetnek az ország középfokú iskolái (gimnázium, szakközépiskola és szakiskola) 9-12. évfolyamának növendékei; továbbá azon öt évfolyamos képzésben részesülők, akik a 13. évfolyam végén tesznek érettségi vizsgát; illetve a felnőttképzés nappali tagozatának 10-12. évfolyamára járó tanulói. (A nyolc évfolyamos gimnázium 5-8. és a hat évfolyamos gimnázium 7-8. évfolyamának tanulói az általános iskolások versenyén vehetnek részt.) Az országos döntőn csak azok a versenyzők indulhatnak, akik még nem nyerték el a Kazinczy-érmet.
Az országos döntőt két kategóriában hirdetjük meg:
a) gimnáziumi és a határon túli középiskolák tanulói,
b) szakképző iskolák (szakközép-, szakiskola) tanulói számára.
Minden megye kategóriánként (gimnáziumi tanulók - szakképző iskolák tanulói) 2-2 tanulót, a megyéken kívül Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged városok 2-2 és Budapest 12-12 tanulóját küldheti el az országos döntőre. A határon túli tanulók a regionális versenyeken nyerik el az indulás jogát.
Az országos döntőn a gimnáziumi és határon túli középiskolák kategóriájában 20 diák, a szakképző iskolák kategóriájában 15 diák nyeri el a Kazinczy-érmet és a vele járó pénzjutalmat.
A döntő egy maximum 3 perc időtartamú szabadon választott 20-21. századi magyar szerző esszéjének vagy értekezésének (részletének) felolvasásából, egy kötelező szöveg tolmácsolásából és egy "Beszélni nehéz!" jellegű feladat írásbeli megoldásából áll. Az országos verseny szabadon választott szövegének formai követelményei:
egy oldalon Times New Roman betűtípussal 13-as betűnagysággal, 1,5-es sorközzel, maximum 25 sor.
Díjazás leírása:
A II. forduló győztes 5-6. évfolyamos tanulói (11-12 éves korcsoport) emléklapot kapnak, amelyet a helyi közoktatás és közművelődés szakembereiből álló bírálóbizottság ítél oda. Az emléklapot a Kazinczy-díj Alapítvány küldi meg a megyei (fővárosi) pedagógiai intézeteknek, szakszolgálatoknak, s az ő képviselőjük továbbítja azokat a versenyt rendező intézményeknek. A III. fordulóba jutott 7-8. évfolyamos (13-14 éves korcsoport) tanulók a lakóterületük szerinti regionális versenyen egy kötelező és egy magukkal hozott, szabadon választott szöveg felolvasásával mérik össze tudásukat. A versenyzők itt vehetik át a városi, város környéki (kerületi) döntőkön kiérdemelt Kazinczy jelvényüket. Közülük a regionális versenyen elért eredmények alapján régiónként 16-16 tanuló ennek arany fokozatában is részesül.
Reméljük, hogy a népszerű verseny tovább mélyíti tanulóifjúságunkban anyanyelvünk szeretetét, és körükben egyre több hívet szerez a szép magyar beszéd ügyének.
Felhívás szövege:
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2014-2015. tanévre meghirdeti a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5-8.évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok azon tanulói részére, akik még nem nyertek el Kazinczy-jelvényt (sem bronz, sem arany fokozatút).Péchy Blanka érdemes művész, a Kazinczy-díj alapítója a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.
 
A verseny anyaga:
A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. (A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé-vagy tanulmányrészlet.) A versenyzők teljesítményének értékelésekor ─ mind az iskolai, mind a további fordulókon ─ a következő szempontok figyelembevételét kérjük: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.
További versenyidőszakok