Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Országos Spanyol Nyelvű Vers- és Prózamondó Verseny 2013/2014

Verseny célja:

A tanulók spanyol nyelvű irodalmi ismereteinek, előadókészségének fejlesztése.

Nevezés módja:
A jelentkezés és a részvétel feltételei:
A versenyre az Eötvös József Gimnázium és Kollégium honlapjáról letölthető jelentkezési lap/ok pontos kitöltésével, a gimnázium címére, határidőre való eljuttatásával lehet jelentkezni. Minden iskolából maximum 6 tanuló vehet részt a versenyen, 3 tanuló vers kategóriában, 3 tanuló pedig próza kategóriában.
 
A versenyen részt vehetnek:
a 9-10. évfolyam tanulói,
indulhatnak a spanyol két tanítási nyelvű középiskolák előkészítő évfolyamos tanulói.
 
A versenyen nem vehet részt az,
akinek a spanyol nyelv az anyanyelve, vagy egyik szülőjének beszélt anyanyelve
aki 8. életéve betöltése után a spanyol nyelvet olyan iskolában tanulta, amelynek az a tanítási nyelve
aki középiskolai tanulmányai alatt összefüggően 4 hónapnál hosszabb időt töltött spanyol nyelvterületen
aki két tanítási nyelvű középiskola tanulója, ahol a spanyol nyelv a tanítási nyelv
aki két tanítási nyelvű középiskola volt tanulója, és ott spanyol tanítási nyelven megkezdte a tanulmányait.
A nevezés módja, határideje 
A versenyre az Eötvös József Gimnázium és Kollégium honlapjáról letölthető jelentkezési lap/ok pontos kitöltésével, a gimnázium címére, határidőre való eljuttatásával lehet jelentkezni. Kérjük a kollégákat, hogy a jelentkezési lapon jelöljék be, hogy versenyzőik mely kategóriában kívánnak indulni. 
Jelentkezési lapok
 
Vers
Próza
 
A jelentkezési lapok beérkezésének határideje: 2014. április 24. (csütörtök)
Felhívjuk a kollégák figyelmét, hogy a jelentkezés módosítására 2014. április 25. 12 óráig van lehetőség, telefonon vagy e-mailben. A verseny napján már nincs mód a jelentkezés változtatására.
A jelentkezési lapokat el lehet küldeni levélben a következő címre:
Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5.
faxon: 34/487 844
e-mailben: eotvos [at] eotvos-tata.sulinet.hu
Nevezési díj: nincs
Díjazás leírása:
Az eredmények közzétételének módja
- A verseny végén, az ünnepélyes eredményhirdetésen kategóriánként az első három helyezett neve, felkészítő tanára, iskolája hangzik el, az eredményhirdetés után elhangzanak a győztes szavalatok
- A verseny végén minden iskola megkapja írásban a teljes eredménylistát.
- A gimnázium honlapján megjelentetjük az eredményt.
 
Díjazás
- Kategóriánként az 1-3. helyezett értékes könyvjutalomban, oklevélben részesül. 
- A versmondók közül az összetett kategóriában (szabadon választott és kötelező vers) legjobb helyezést elérő tanuló a miskolci Világlátó Utazási Iroda spanyolországi utazását nyeri. Holtverseny esetén a szabadon választott vers kategóriájában elért helyezés a döntő. 
- Jutalmazzuk a legeredményesebb iskolát.
Felhívás szövege:
A verseny menete
 
A versenyzőket várjuk a tatai vasútállomáson a Déli Pályaudvarról 8 20 órakor induló, s Tatára 9 23 órakor érkező, illetve a Keleti Pályaudvarról 8 38 órakor induló, s Tatára 9 37 órakor érkező vonatoknál.
 
10 órakor megnyitó
10, 15 óra a verseny kezdete
12,00 - 14, 00 óra között ebéd
Kb. 13, 45 –től - a versenyzők számára kisvonatos városnézés Tatán, spanyol nyelvű idegenvezetéssel
értékelő megbeszélés a kísérőtanárok számára
Kb. 14, 50 óra: eredményhirdetés, a győztes szavalatok meghallgatása
Kb. 15 45 óra: a versenyzőket kiszállítjuk a vasútállomásra.
 
Elutazás:
16 13 , érkezés a Keleti Pályaudvarra: 17 20 óra, illetve
16 29 , érkezés a Déli Pályaudvarra: 17 39 óra.
 
A jelentkezési lapon kérjük, jelezzék ebédigényüket, az ebéd (gazpacho, csirke húsos paella) ára: 700 Ft .
 
A szervezők elérhetősége
E-mail cím: eotvos [at] eotvos-tata.sulinet.hu
Kapcsolattartó: Kisék Ágnes (kisek.agi [at] gmail.com)
 

A verseny kategóriái

Vers:

kötelező vers

A döntőben a kategória valamennyi résztvevője ugyanazt a verset mondja, melyet a szervező gimnázium választ ki januárban.

szabadon választott vers

A diákok a saját maguk által, illetve tanáraik segítségével kiválasztott spanyol- vagy latin-amerikai költő versének elmondásában mérik össze tudásukat.

Próza:

kötelező próza

A döntőben a kategória valamennyi résztvevője ugyanazt a szöveget kapja, melyet azonos ideig tartó (5 perc), zavartalan körülmények közötti előzetes tanulmányozás után a kategória zsűrije előtt kell felolvasnia. A feladat a szöveg értelmező olvasása.

szabadon választott próza

A diákok a saját maguk által, illetve tanáraik segítségével kiválasztott prózai szövegek előadásában mérik össze tudásukat. A szöveg – a kötelező próza szövegéhez hasonlóan – spanyol nyelvű szerző szépirodalmi művéből származó vagy ismeretterjesztő jellegű, az előadás 20-30 sor terjedelmű legyen. A szabadon választott prózai szöveget a versenyzők nem felolvassák a zsűri előtt, hanem papír és könyv segítsége nélkül adják elő.

További versenyidőszakok