Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Matekguru Kárpát-medencei Matematika Csapatverseny 2013/2014

Verseny célja:

A verseny célja, hogy a felkészülés és a verseny folyamatában felkutassa a tehetségeket és közvetítse őket a Tehetséghidak Program keretében megvalósuló Tehetség Életpálya Nyilvántartó és Követő Rendszerbe. Lehetőségeket nyitva arra, hogy pályájuk során folyamatos figyelmet és fejlesztési lehetőségeket kaphassanak. A diákok ismerjék meg a közös munka, az együttdolgozás élményét. Közösen, egymást segítve egy összeszokott csapat tagjai együtt biztosabban megtalálják a megoldást, mint külön-külön.
Különleges élmény együttgondolkodni, mert valami nagy varázsa van a közös gondolkodásnak. A Csapatverseny meghirdetésével ezt az élményt szeretnénk minél többekkel megosztani.
A versenyen a 4 fős csapatoknak olyan feladatokat kell kidolgozni, melyekre a versenyzők biztos, hogy találnak megoldást, ám a csapattagok ügyességén múlik, hogy mennyire lesz tökéletes az a megoldás.

Nevezés módja:

A versenyre minden megkötés nélkül nevezhet minden olyan csapat, amely határidőre befizeti a nevezési díjat és elfogadja a versenykiírásban foglaltakat. Nevezni a www.megnovok.hu honlapunkon a „Nevezés Matekguru” menüpont alatt ill. postai úton lehet.
Nevezési díj: 1000 Ft/fő, mely összeget a nevezéssel egy időben az alapítvány számlaszámára kérjük átutalni. OTP Nyíregyháza, bankszámlaszám: 11744003 - 20940221 – 00000000.
Számlaigényüket a nevezési rendszerben kérjük jelezni.

Díjazás leírása:

A megyei/körzeti fordulót követően a döntőbe bejutott csapatokat, valamint az indulólétszám függvényében további eredményesen szerepelt csapatokat is díjazunk. A döntőben a kategóriánkénti legjobb 6 csapat részesül jutalomban. A tanárok munkáját induló diákjaik száma és eredményessége alapján igyekszünk elismerni.

Hatókör:
külhoni magyarok számára nyitott
További versenyidőszakok