Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny 2019/2020

Nevezési határidő:
2020. február 13. 00:00
Verseny célja:
A földrajz iránt érdeklődő tehetséges tanulóknak megmérettetési lehetőséget nyújtani, s ezen keresztül a Földünk-környezetünk műveltségterület kompetenciafejlesztési céljainak hatékonyságát segíteni. A verseny középpontjában a műveltségterület által felölelt természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti folyamatok, és a természeti-társadalmi környezetünkben való tájékozódás, gyakorlati eligazodás állnak. A műveltségterület témájából adódóan a verseny tematikájában megjelennek napjaink aktuális eseményei, azok összefüggésrendszerben való elhelyezése, értelmezése is, így az emberiség és a világ fejlődési folyamataiban való eligazodás napi szükségletként jelentkező kompetenciái.
Nevezés módja:

A jelentkezés és a részvétel feltételei: A verseny megfelelő kategóriájába nevezhetnek a középiskolák 9. illetve 10. évfolyamos diákjai, továbbá azok a tanulók, akik (pl. öt évfolyamos képzésben) a földrajz tantárgy vonatkozó tantervi anyagát legfeljebb egy év eltéréssel tanulják Ebben az esetben a nevezéskor azt az évfolyamot jelöljék meg, amelynek anyagából a diák versenyezni fog!

A versenyen való részvétel kizáró okai: nincs

A versenyre kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni a loczyverseny.sulinet.hu honlapon.
Először az intézményt kell regisztrálni, amellyel az iskola vállalja az írásbeli fordulók versenykiírás szerinti megszervezését. Kérjük, hogy itt az iskola hivatalos email címét adják meg! Ezután a diákok nevezése már egyénileg történik az online nevezési adatlap kitöltésével.

Iskolák regisztrációjának határideje: 2020. január 30.

Nevezési határidő: 2020. február 3. 12 óra.

A versenyre való regisztráció, a nevezés és az első írásbeli fordulón való részvétel díjtalan.

Részvételi / nevezési díjat a második írásbeli fordulóba jutott versenyzőknek kell befizetni vagy átutalni az Eminens Alapítvány részére.

A 2. forduló részvételi díjának összege: 3000 Ft/fő.

Számlaszám: 10103214-45584925-00000006

Befizetési határidő: 2020. március 1.

Az azonosítás érdekében kérjük, hogy a közlemény rovatban feltétlenül a következő szerepeljen: „Lóczy-verseny” - Iskola székhelye rövidítve - iskola neve rövidítve - versenyző(k) neve. Nagyszámú versenyző esetén küldjék el e-mailben az átutalás pontos adatait, feltüntetve a befizetett pénzhez tartozó versenyzőket a loczyadmin [at] mail.mmgsz.sulinet.hu címre.
Az intézményi befizető nevére kiállított számlát postán automatikusan megküldjük. A számlával kapcsolatos kéréseket, és az egyéni befizetők esetleges számlaigényüket jelezzék a fenti e-mailen.

A késve érkezett, valamint a levélben, faxon vagy e-mailben elküldött jelentkezéseket nem tudjuk elfogadni!

Díjazás leírása:

A verseny meghirdetői és támogatói jutalmazzák a résztvevőket.

  • Mindkét évfolyam első 8-8 helyezettje külföldi tanulmányúton vehet részt a rendező iskola szervezésében, melyet előreláthatólag június második felében tervezünk.
  • Mindkét évfolyam első helyezettje és felkészítő tanára Lóczy Lajos plakettet kap.
  • Mindkét évfolyam első három helyezettje könyvjutalomban részesül, továbbá a verseny alapítójának, Lóczy Istvánnak emlékére különdíjban részesül a 9. évfolyamon a “Komplex területelemzés”, a 10. évfolyamon a “Regionális földrajz” témakörben legjobb eredményt elért tanuló.
  • A SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézete a verseny első három helyezett tanulójának egy féléves ösztöndíjról szóló tanúsítványt ajánl fel, amennyiben a tanuló felvételt nyer az SZTE Földrajz vagy Földtudomány BSc szakára, tanulmányainak első félévében az Intézet havi 25 000 Ft ösztöndíjjal támogatja a leendő hallgatót.
  • A SEFAG Zrt. és a Katica Tanya Élményközpont különdíjat ajánlott fel a gyakorlati fordulón legtöbb pontot elért 9. és 10. évfolyamos versenyzőnek.
  • A szponzoroktól függően további tárgyjutalmakat adunk át a jól szereplőknek.
  • A döntő összes résztvevője és felkészítő tanára oklevélben részesül, valamint a verseny logójával díszített pólót kap.
Felhívás szövege:

A verseny kategóriái:  9. évfolyam  és  10. évfolyam

A középiskolai tantervben az adott évfolyamra meghatározott kompetenciák és tananyag, az általános iskolai tananyag Atlaszok térképeiről leolvasható alapismeretei, továbbá kiegészítő témák, aktualitások.

Mindkét évfolyamon:
Az első forduló feladatlapjai főleg kompetenciaalapú ismeretalkalmazási feladatokat tartalmaznak, melyekhez az általános iskolai tananyag mellett az addig tanult középiskolai tananyag alapismeretei, valamint Lóczy Lajos élete és munkássága társulnak.

A második forduló feladatlapjai 30%-ban két kiemelt témából, 30%-ban kiemelt terület(-ek) topográfiájából és a hozzá kapcsolható földrajzi ismeretanyagból, 40%-ban pedig a tankönyvek anyagára épülő általános földrajzi ismeretekből, aktuális események földrajzi vonatkozásaiból és egy megjelölt tudós, utazó földrajzi munkásságágából állnak.

Részletesen:

9. évfolyamon
Általános és regionális természetföldrajzi témák:

1. forduló

  • kontinensek természetföldrajza (általános iskolai tananyag)
  • tájékozódási ismeretek, térképolvasás, tematikus térképek, ábrák, grafikonok értelmezése, természetföldrajzi jelenségek felismerése képek alapján
  • a földrajzi környezet megfigyelése, ábrázolása, térképek
  • kozmikus környezetünk, a Naprendszer, és a Föld, mint bolygó
  • a kőzetburok földrajza
  • Lóczy Lajos munkássága
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok

2. forduló

  • a kőzetburok földrajza
  • a Föld fejlődése és a földfelszín formakincse
  • a légkör és a vízburok földrajza
  • egy megadott tudós-utazó földrajzi munkássága*
  • két kiemelt természetföldrajzi téma*
  • a kontinensek természetföldrajza, valamint egy kijelölt terület részletes topográfiája*
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok
  • *a verseny honlapján tesszük közzé az első forduló után

Döntő

  • általános természetföldrajz (a földrajzi övezetesség is)
  • komplex területelemzés az atlasz domborzati és tematikus térképei alapján
  • Magyarország és a Kárpát-medence természetföldrajza
  • gyakorlati tájékozódás terepen
  • általános ismeretalkalmazási feladatok

10. évfolyamon
Általános és regionális társadalomföldrajzi témák:

1. forduló

  • kontinensek társadalomföldrajza (általános iskolai tananyag)
  • tájékozódási ismeretek, térképolvasás, tematikus térképek, ábrák, grafikonok értelmezése, társadalomföldrajzi jelenségek felismerése képek alapján
  • a földrajzi környezet megfigyelése, ábrázolása, térképek
  • népesség- és településföldrajz
  • a Világ gazdasági és politikai képe
  • Magyarország és a Kárpát-medence földrajza
  • Lóczy Lajos élete és munkássága
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok

2. forduló

  • Magyarország és a Kárpát-medence földrajza
  • Európa regionális földrajza
  • egy megadott tudós vagy utazó földrajzi munkássága*
  • két kiemelt társadalomföldrajzi téma*
  • (egy általános és egy európai vonatkozású)
  • két kiemelt európai terület részletes földrajza és topográfiája*
  • (egyik a Kárpát-medencéből)
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok
  • *a verseny honlapján tesszük közzé az első forduló után

Döntő

  • általános társadalomföldrajz
  • a Föld gazdasági erőtereinek, nagyrégióinak, országcsoportjainak jellemzése
  • a kontinensek földrajza
  • gyakorlati tájékozódás terepen
  • általános ismeretalkalmazási feladatok

Az írásbeli fordulókat iskolájukban írják a nevezett tanulók. Az igazgató, az Érettségi vizsgaszabályzat előírásai szerint szervezi meg a forduló lebonyolítását, a rendező iskola által meghatározott egységes időpontban.

1. forduló
A megoldó- és a feladatlapot a szervező iskola a forduló napján küldi emailben a résztvevő intézményeknek a regisztrációnál megadott hivatalos e-mail címre. A megoldólapot várhatóan a reggeli órákban a feladatlapot egy órával a verseny kezdete előtt. Amennyiben számítógépes teremben rendezik a versenyt, a színes ábrákat is tartalmazó feladatlapot nem szükséges kinyomtatni, a megoldólap mellett csak néhány piszkozat lapra lehet szüksége a versenyzőknek.

Az 1. forduló megírásának egységes ideje 2020. február 3. 14 óra, időtartama 180 perc..

A feladatlap megírásához középiskolai Atlasz, szögmérő és vonalzó szükséges, továbbá számológép és körző használható!

A következő naptól elérhető lesz a megoldókulcs, amely alapján az igazgató által kijelölt szaktanár javítja ki a versenylapot. A kijavított megoldó lapokat a jegyzőkönyvvel együtt lezárt borítékban kell elhelyezni és eltárolni. (A második forduló feladatlapjaival együtt kell majd postára adni a rendező iskola címére.)
Az elért pontszámot küldjék el e-mailben a loczypont [at] mail.mmgsz.sulinet.hu címre, a levél tárgya a következő legyen: “Pontok: iskola neve” tárgy megjelöléssel.

2. forduló
A 120 pontos feladatlap kiküldése és megírása az első fordulónak megfelelően történik.

A 2. forduló egységes időpontja: 2020. március 16. 14 óra, időtartama 180 perc.

A feladatlap megírásához segédeszköz NEM használható!

Az írásbeli végeztével a kitöltött megoldó lapokat kijavítatlanul a jegyzőkönyvvel és az 1. forduló kijavított értékelő lapjaival együtt lezárt borítékban kell elhelyezni, és legkésőbb a megírást követő napon postára adni a rendező iskola címére, ahol az 1. fordulós javítás ellenőrzése és a 2. fordulós dolgozatok javítása történik. A dolgozatok kijavítását követően a versenyzők elért pontszámáról a verseny honlapján lehet tájékozódni. A döntőbe jutottakat emailben is értesítjük.

3. forduló
Az országos döntő időpontja: 2020. május 4-6.

A döntő helyszíne: Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
és egy Kaposvár körüli külső helyszín

A döntő szóbeli és gyakorlati részből áll, melyekhez részletes leírás és mintafeladatok találhatók honlapunkon.

A szóbeli témái:
9. évfolyamos kategóriában:
Általános természetföldrajz: téma elemzése ábra, diagram, kép, tematikus térkép segítségével.
Komplex területelemzés: egy megadott terület bemutatása az atlasz térképeinek, tematikus térképeinek alkalmazásával.
10. évfolyamos kategóriában:
Általános társadalomföldrajz: téma elemzése ábra, diagram, kép, tematikus térkép segítségével.
Regionális földrajz: országok, országcsoportok bemutatása az atlasz térképeinek, tematikus térképeinek alkalmazásával.
Gyakorlati verseny
Mindkét évfolyamon terepi tájékozódás és mérések, térképi szerkesztések, valamint földrajzi ismeretalkalmazási feladatok.

Pontozás
A szóbeli háromtagú zsűrik előtt zajlik, melyek tagjai meghívott egyetemi és középiskolai tanárok, akik egymástól függetlenül pontozzák a versenyzők feleleteit. A gyakorlati feladatokat is független háromtagú zsűri értékeli.

A döntőn szerezhető pontszám 60 + 60 + 60. Ehhez hozzáadódik a második fordulóban elért pontszám 50%-ának lefelé kerekített értéke. Az így kialakuló összesített pontszám határozza meg a versenyben elért végleges sorrendet. Holtverseny nincs. Pontazonosság esetén a gyakorlati rész, majd a 2. forduló pontszáma dönti el a végleges sorrendet.

A második fordulóba az első fordulón elért teljesítmény alapján jutnak a tanulók.

Az országos döntőre — az első forduló eredménye alapján — kategóriánként a legjobb 25-28 tanulót hívja be a versenybizottság.

Az eredmények közzétételének módja:
Az első forduló eredményét a pontszámok beérkezésének megfelelően folyamatosan, a második forduló eredményét a dolgozatok megírását követő héten tesszük közzé a verseny honlapján. A döntőbe jutott tanulók iskoláit e-mailben is értesítjük.

A verseny végeredményét a döntő napján rendezett ünnepélyes díjátadáson hirdetjük ki. Az eredménylista a verseny honlapján is megtekinthető a következő naptól.

További versenyidőszakok