Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

KöMaL Matematikai Pontversenye 2015/2016

Verseny célja:

A KöMaL egy egész tanéven át tartó verseny, így a diákokat kitartásra neveli. Mivel nem tesztjellegű, ezért a gondolatok világos megfogalmazásában is lehet általa fejlődni.

Nevezés módja:

A pontversenybe a https://www.komal.hu/nevezesilap internetes címen található ,,Nevezési lap'' kitöltésével és beküldésével lehet benevezni. A versenyekbe be lehet kapcsolódni a tanév során később is.

A nagyon gyakori családnevű versenyzők válasszanak egy háromjegyű jelzőszámot is, és mind a nevezési lapon, mind pedig az év során beküldött dolgozataik fejlécére az így bővített nevet írják (pl. Kiss 349 Anna, Szabó 344 Péter). Kérjük viszont, hogy a továbbiakban ezt a számot minden egyes beküldött dolgozatukon tüntessék föl.

Kérjük, hogy azok a versenyzők, akik tavaly már választottak jelzőszámot, idén is ugyanazt a számot használják!

A pontversenyeinkre történő regisztráció során kérjük, adja meg a címlapon látható előfizetői azonosítóját, mert ezzel tudjuk biztosítani aktuális kitűzött feladatainkhoz a teljes elektronikus hozzáférést a lap nyomtatott változatának megjelenésével egyidejűleg. Az előfizetői azonosítóját megtalálja a folyóiratra ragasztott etiketten. Előfizetői azonosító hiányában a feladatokhoz történő elektronikus hozzáférést korlátozzuk (csak a hónap 28-ától jelennek meg a feladatok honlapunkon is, szeptembert kivéve). Amennyiben előbb történik a regisztráció, mint az előfizetés, a regisztráció később módosítható, és az előfizetői azonosító megadását követően a havi feladatsorok elektronikusan teljes körűen elérhetők lesznek az előfizető számára. Lapunk pontversenyében a részvétel a 2014/2015-ös tanévre továbbra is térítésmentes, tehát regisztrációval előfizetői azonosító hiányában is lehetséges. Kérjük azonban versenyzőink szüleit, hozzátartozóit, vagy az őket támogató intézményeket, cégeket, hogy Lapunkra történő előfizetésükkel segítsék pontversenyünk fennmaradását.

Nevezési lap:
Díj jellege:
oklevél, tárgyjutalom
Díjazás leírása:

Értékelés

A pontversenyek állását és versenyzőink részletes eredményeit 2014. november végétől a honlapunkon folyamatosan közöljük. A versenyben résztvevő hozzájárul a dolgozatának név nélküli, valamint a szerkesztett változat névvel történő közléséhez. A matematika, fizika és informatika feladatokkal kapcsolatos kérdéseket a mat-szerk [at] komal.hu,fiz-szerk [at] komal.hu, inf-szerk [at] komal.hu címekre várjuk. Reklamációkat a feladat értékelése után két hétig fogadunk el.

Mind a matematika, mind a fizika versenyek hivatalos végeredménye a 2015. szeptemberi számunkban jelenik meg. A legeredményesebb versenyzők arcképét 2015. decemberi számunkban közöljük. A legjobbak a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány pályadíjait és tárgyjutalmakat kapnak a 2015. évi KöMaL Ankét rendezvényén. Az okleveleket postán küldjük el.

Hatókör:
magyarországi
Felhívás szövege:

A KöMaL egy egész tanéven át tartó verseny, így a diákokat kitartásra neveli. Mivel nem tesztjellegű, ezért a gondolatok világos megfogalmazásában is lehet általa fejlődni.

A most induló pontversenyek 2015 szeptemberétől 2016 májusáig tartanak, havonta az újonnan kitűzött feladatcsoportok megoldásait lehet beküldeni.
Minden egyes postán küldött megoldást - feladatonként külön-külön - négyrét hajtsunk össze (több lapból álló dolgozatokat egybe) úgy, hogy a fejléc kívülre kerüljön. Kézírással készült megoldást csak postai úton fogadunk el. Ha a megoldó kézzel készít ábrát és azt jól látható minőségben beszkenneli, majd beilleszti a dokumentumba, azt elfogadjuk. A további formai követelményeket A matematika és fizika dolgozatok formája című fejezet tartalmazza.
A versenyekbe minden általános iskolás és középiskolás korú tanuló benevezhet. A versenyben csak a nevezés után beküldött megoldásokat értékeljük, nevezés nélkül beküldött megoldásokat utólag sem értékelünk. Kérjük, hogy a versenyzők 1-12-ig jelöljék, hányadik osztályba járnak (az osztály egyéb jelölését - pl. 11.b - nem kell feltüntetni).
FONTOS! A versenyek egyéni versenyek; a versenyzőknek önállóan kell elkészíteniük a példák megoldásait. Szigorúan tilos a kitűzött feladatokat a beküldési határidő előtt másokkal megvitatni, vagy másoktól segítséget kérni a feladatok megoldásához. A közösen készített vagy másolt dolgozatokat - beleértve az eredeti szerzőét is - nem versenyszerűnek értékeljük, és a szerzők nevét honlapunkon is közöljük. A csoportosan másolt dolgozatokat visszaküldjük az osztályt tanító tanárnak. Súlyosabb, az egész pontversenyt veszélyeztető esetekben (pl. az feladatok megtárgyalása internetes fórumokon) az érintett versenyzőket kizárjuk a versenyből.
 

Matematika versenyek

 

Matematikából négy különböző típusú pontversenyt indítunk, a havonta megjelenő feladatokra postán vagy az Elektronikus Munkafüzeten keresztül lehet a megoldást beküldeni.

Ebben a tanévben négyféle versenyt indítunk növekvő nehézségi sorrendben KCB és kategóriában. Egy tanuló több pontversenyben is indulhat, de K-ban és B-ben egyszerre nem. Minden feladatra csak egy megoldást értékelünk. Természetesen örömmel várunk általánosításokat, megjegyzéseket, másfajta megoldási vagy kitűzésre tett javaslatokat, ezeket szívesen közöljük, sőt, a pontversenyen kívül különdíj formájában is elismerjük.

K pontverseny - az ABACUS és a KöMaL közös pontversenye kezdőknek - csak 9. osztályosoknak

K jelű feladatokra kizárólag kilencedik osztályosoktól várunk megoldást szeptembertől márciusig, 7 fordulóban.

Az ABACUS a KöMaL rendelkezésére bocsátja a pontversenyében csak 8. osztályosoknak kitűzött három feladatát, emellett havonta további három feladatot ad, amelyek csak a KöMaL-ban jelennek meg. Minden feladat teljes megoldása 6 pontot ér.

Az ABACUS pontversenyében továbbra is az általános iskolák 3-8. osztályos tanulói vehetnek részt.

C pontverseny - matematika gyakorlatok

C pontverseny gyakorlatait azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik kezdetben túl nehéznek vagy szokatlannak találják a B és A kategória feladatait. Itt rendszeresen közlünk az iskolai tananyaghoz szorosabban kapcsolódó gyakorlatokat, azok találhatnak itt kedvükre valót, akik valamivel - de nem sokkal - szeretnének túllépni az iskolai matematika keretein, vagy emelt szintű érettségit kívánnak tenni matematikából.

A gyakorlatok egy része általános iskolásoknak is ajánlható, más részük azonban a 11-12. évfolyam tanulmányaira támaszkodik. Minden hónapban hét gyakorlatot tűzünk ki, ebből az 1-5. gyakorlatokra a legfeljebb 10. évfolyamosok, a 3-7. gyakorlatokra pedig a 11-12. évfolyamosok küldhetnek be megoldást. Minden dolgozatra legfeljebb 5 pont kapható. A pontversenyt három kategóriában értékeljük. Az első: a 8. évfolyamig, a második: a 9., 10. évfolyamosok, a harmadik: a 11., 12. évfolyamosok.

B pontverseny - matematika feladatok

B pontversenyben havonta összesen 9 feladatot tűzünk ki. A feladatok sorrendje megfelel az iskolai tananyagnak: egy feladatsoron belül az alacsonyabb sorszámúakat ajánljuk a fiatalabbaknak. A feladatok - szándékaink szerinti - nehézségét a közölt pontszám jelzi (ez 3, 4, 5 vagy 6 lehet). A B pontversenyben az eredményes versenyzéshez nincs szükség valamennyi feladat megoldására. Nem kell tehát mind a 10 feladatra megoldást küldeni, feladatsoronként mindenkinek a legtöbb pontot elért, legfeljebb 6 megoldását számítjuk be a pontversenybe (amelybe azonban először a nem versenyszerűeket számítjuk be). Ki-ki gondolja végig, mely példákkal foglalkozna szívesen, hogyan érhetné el a legtöbb pontot. A B pontverseny eredményét 5 korcsoportban tartjuk nyilván: a 8. évfolyamig, a 9., 10., 11. és 12. évfolyamokban.

A pontverseny - matematika problémák

A legfelkészültebb diákok számára jelent továbbra is kihívást az A pontverseny, melyet a matematikus pályára vagy nemzetközi versenyekre készülőknek ajánlunk. E verseny résztvevőit nem különítjük el évfolyamonként, mindannyian együtt versenyeznek, minden megoldásra egységesen legfeljebb 5 pontot kaphatnak.

A matematika és fizika dolgozatok tartalmáról

Maximális pontszám csak teljes megoldásért jár. A puszta eredményközlést nem értékeljük. A kimondott állításokat matematikából bizonyítani kell, fizikából az alaptörvényeket alkalmazva igazolni. A matematika példák megoldásaként csupán számítógépes programot nem fogadunk el!

Törekedjünk a megoldások rövid, olvasható leírására. A geometria feladatok megoldásához mellékeljünk ábrát vagy ábrákat. Lapunkban a megoldások többségét közöljük: ajánljuk ezek tanulmányozását.

Levezetés és hivatkozás nélkül csak a középiskolai tananyagban szereplő tételeket fogadjuk el. Közismert tételekre (pl. Menelaosz-tétel, Hölder-egyenlőtlenség stb.) elegendő a nevükkel hivatkozni, egyéb esetekben fel kell tüntetni az idézett forrást (cím, oldalszám vagy internet-cím). Tételekre való hivatkozáskor azt is meg kell mutatni, miért teljesülnek a tétel feltételei, és hogyan következik a tétel állításából a bizonyítás gondolatmenetének következő lépése.

Többször előfordult már, hogy egy-egy feladat szerepelt valamely példatárban, vagy megtalálták az interneten. Arra is láttunk példát, hogy egy folyóiratcikkben a feladatban kitűzöttel lényegében ekvivalens, vagy annál általánosabb állítás bizonyítása szerepelt. Célunk továbbra is versenyzőink problémamegoldó képességének fejlesztése, nem pedig a keresőprogramok tesztelése, ezért nem adunk teljes pontszámot azokra a dolgozatokra, amelyek csak a megoldás helyét közlik; a végeredményhez vezető megoldást részletesen le kell írni.

Kérjük, hogy ha a megoldáshoz könyvekben vagy az interneten talált írásokat használnak fel, és ezekből idéznek, tüntessék fel a felhasznált forrásokat.

 
 
További versenyidőszakok