Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

KöMaL Matematikai Pontversenye 2012/2013

Verseny célja:

A KöMaL egy egész tanéven át tartó verseny, így a diákokat kitartásra neveli. Mivel nem tesztjellegű, ezért a gondolatok világos megfogalmazásában is lehet általa fejlődni.

Nevezés módja:

A pontversenybe a https://www.komal.hu/nevezesilap internetes címen található ,,Nevezési lap'' kitöltésével és beküldésével lehet benevezni. A versenyekbe be lehet kapcsolódni a tanév során később is. A nagyon gyakori családnevű versenyzők válasszanak egy háromjegyű jelzőszámot is, és mind a nevezési lapon, mind pedig az év során beküldött dolgozataik fejlécére az így bővített nevet írják (pl. Kiss 349 Anna, Szabó 344 Péter). Kérjük viszont, hogy a továbbiakban ezt a számot minden egyes beküldött dolgozatukon tüntessék föl. Kérjük, hogy azok a versenyzők, akik tavaly már választottak jelzőszámot, idén is ugyanazt a számot használják! A dolgozatok beküldése postán A matematika és fizika dolgozatokat postán küldhetik be, vagy felölthetik az internetes munkafüzet felületen. Az informatika feladatok megoldását kizárólag az internetes munkafüzeten keresztül küldhetik be. Megoldásokat e-mailben nem fogadunk. Az elektronikus munkafüzet címe: https://www.komal.hu/munkafuzet Postai beküldés esetén a dolgozatokat a következő címre várjuk:KöMaL feladatok, Budapest 112, Pf. 32. 1518. A matematika és a fizika feladatok egy borítékban is beküldhetők. Kérjük, mindenki ügyeljen a helyes címzésre. A rossz címre küldött dolgozatokat nem tudjuk értékelni. A postán beküldött megoldásokhoz kísérőjegyzéket kérünk a minta szerint, minden borítékban egy külön papíron felsorolva az összes beküldött dolgozat jelét és számát. A név, osztály és iskola feltétlenül szerepeljen a kísérőjegyzéken!

Nevezési lap:
További versenyidőszakok