Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Itthon otthon vagy - országos földrajzverseny 2013/2014

Nevezési határidő:
2013. december 2. 00:00
Verseny célja:

A földrajzi ismeretek és képességek elmélyítésén keresztül elősegíti a Földünk-környezetünk műveltségi területen megfogalmazott nevelési-oktatási célok megvalósítását. A verseny középpontjában a műveltségterület által felölelt természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti folyamatok, a környezetünkben való eligazodás áll. Emellett megjelennek napjaink aktuális eseményei, természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti folyamatai is.

Díj jellege:
könyvjutalom
Díjazás leírása:

2014. május 23. döntő és eredményhirdetés. A döntőbe jutott tanulók jutalomkönyveket kaptak.  A döntőn részt vevő tanulók szülei nyilatkoztak arról, hogy engedélyezik a gyermekükről készült fényképek elhelyezését a verseny honlapjain.A verseny végén egy elégedettségi kérdőívet töltettünk ki a részt vevőkkel. 23 kérdőívet töltöttek ki a részt vevők. Alapjában véve a versennyel elégedettek voltak. Javítani a tájékoztatás színvonalán kell.

Felhívás szövege:

A hagyományokkal rendelkező és az új általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók számára meghirdetett, országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének, továbbá hazai tanulók/fiatalok és csapatok nemzetközi versenyeken való részvételének támogatása.

További versenyidőszakok