Latinos versenyszellem

A Szegedi Tudományegyetem Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének adjunktusa, Kasza Péter jó ideje a Horváth István Károly Latin Nyelvi és Ókortudományi Verseny egyik szervezője és lebonyolítója. Arról faggattuk, hogy milyen lehetőségek állnak egy középiskolás fiatal előtt, aki latin nyelvtudását akarja próbára tenni, de persze szóba került a holt nyelv hasznosságának kérdése is.

 

Természetesen mindegyik elsődlegesen nyelvi verseny, fordítás például mindegyikben van, de az OKTV-n fordítás és nyelvtan, a HIK-en a fordítás és a nyelvtan mellett műveltségi kérdések is előjönnek. Az Ábel Jenőt az Ókortudományi Társaság szervezi, és ezt az teszi különösen vonzóvá, hogy aki megnyeri, az kijuthat az arpinumi Cicero-versenyre, ami a mi szakmánkban „a” latin verseny. 

 

A HIK markánsan más a másik kettőhöz képest, ami sokszor meg is nehezíti a diákok dolgát: ahogy a neve is mutatja, ókortudományi és latin nyelvi megmérettetésről beszélünk, vagyis komplexitásra törekszünk. Itt nem lehet úgy nyerni, hogy valaki alaposan ismeri a nyelvet, de amolyan szakbarbárként nem érdeklődik az ókori kultúra, a történelem, az irodalom vagy a művészet iránt. A háromfordulós verseny első két etapja helyben, a középiskolákban zajlik: először műveltségi tesztet kell kitölteni, amit akár meg lehet oldani latin nyelvtudás nélkül is, a középdöntő szótár segítségével történő fordítás, végül a szegedi egyetemen rendezzük a döntőt, ami egy nyelvtantesztet tartalmaz. A felépítés miatt elképzelhető, hogy valaki szolid latintudás nélkül elmondhatja magáról, hogy egy országos verseny középdöntőjéig jutott, de ez azért elég ritka. 

 

A HIK, az Ábel Jenő és a Rákóczi abban hasonlít egymásra, hogy két korosztályt különböztet meg. Míg az OKTV-re csak 11-12. osztályosok jelentkezhetnek, a másik két versenyre kisebbeket is várnak. Az egyes szintek között van nyelvi különbség: a magasabb kategóriákban lévő szöveg nehezebb a másiknál. Ami a fordítást illeti, a legmagasabb kategóriában nyelvileg komplex, az aktuális tananyaggal kompatibilis szerkezeteket tartalmazó valódi, azaz nem preparált szöveget kell lefordítani a versenyzőknek. A HIK és az Ábel Jenő szélesebb merítéssel dolgozik, mint az OKTV: a kisebbektől természetesen nem műfordítást kérünk, mégis érdemi visszajelzést adunk a munkájukra. A HIK második fordulójában az alsóbb osztályosoknak az utóbbi években már nem is fordítás a feladat, inkább a szövegértésre vagyunk kíváncsiak: nem várhatjuk el, hogy lefordítson egy szöveget, aki korábban még sosem csinált ilyet. Az Ábel Jenőben a kisebbeknek is fordítaniuk kell, ez persze egyszerűsített szöveg. Mi inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy a szöveg egészét hogyan látják a versenyzők. 

 

A HIK több mint tízéves története során sok mindennel kísérleteztünk. A kisebbeknek nem adhattunk ki eredeti latin szöveget, mindenképpen egyszerűsíteni kellett az igealakokon, a szerkezeteken. Az elsős gimnáziumi tananyagban ilyen, „lebutított” szövegekkel találkoznak, de ez minden nyelvben így van: senki sem a III. Richárdon kezd el angolul tanulni. Ugyanakkor megjegyzem, hogy a másodikos latin tankönyvben már eredeti, úgymond egyszerűbb szövegek szerepelnek. A feladatokban a szövegértést vegyítjük a nyelvtannal, lexikát is kérdezünk, a versenyzőnek megadott szavakat kell visszaraknia a szövegbe, és persze arra is kíváncsiak vagyunk, megvan-e a megfelelő szókincse.  

 

A HIK korai története a makói József Attila Gimnázium lelkes tanárához, Gábor Andrásnéhoz kötődik, aki Latinitas viva néven indított versenyt Csongrád megyei hatosztályos gimnáziumok latinul tanuló diákjai számára. Én akkor Makón tanítottam, a diákjaim is versenyeztek, ám a tanárnő nyugdíjba vonulásával a verseny szünetelt. Miután a szegedi egyetemre kerültem, felvetettem, hogy folytassuk a hagyományt: Czerovszki Mariannal közösen élesztettük újra a versenyt. A verseny fokozatosan növekedett: kezdetben „kézműves” módszerekkel juttattuk el a felhívást, körbetelefonáltuk a gimnáziumokat, úgy tájékoztattuk őket. A 2003/2004-es tanévben a Csongrád megyei hatosztályos gimnáziumoknak írtuk ki a felhívást: ekkor négy iskola 104 diákja jelentkezett. Folyamatosan bővült a kör, három-, négy-, hatmegyés lett, három éve pedig országos felhívást teszünk közzé. A jelentkezők létszámának alakulásából ugyanakkor pontosan lemérhető a latin visszaszorulása: úgy sikerült nagyjából azonos létszámot produkálnunk, hogy az egész országra kiterjesztettük a felhívást. A mostani tanévben több mint háromszázan jelentkeztek, a rekord két éve volt, amikor 423 versenyző indult. A verseny tizenegy éves története alatt összesen 3117-en indultak, ami nem is olyan rossz szám egy holt nyelv esetében. És ne feledjük, ez idő alatt sok iskolában megszűnt a latin, másutt harmadik nyelvként lehet választani, amit csak nagyon kevesen tudnak megtenni. Esetleg az adott évfolyamon nincs versenyző alkatú diák.  

 

A stabil nyelvtudás szükséges, de hozzáteszem, hogy a nyelvtan a dolog legkönnyebben abszolválható része. A HIK-ben például a döntő, a nyelvtanteszt a legkönnyebb: aki már odáig eljutott, annak szinte nyert ügye van. A fordítás azért problematikus minden versenynél, mert a diákoknak nincs benne rutinjuk: otthon nem kell szótárt használniuk, illetve elég a tankönyvet használniuk, az iskolában legfeljebb egy-két mondat erejéig kerül rájuk a sor. Az az igazán jó versenyző, akinek nagy a szókincse, olvasott, vagyis olyan tudást mozgósít, amit nem feltétlenül a latin nyelv elsajátítása során szerzett. Közhely, de sokan elfelejtik: fordításhoz nem elég latinul tudni, magyarul is nagyon jól kell beszélni. Tapasztalataink szerint az okozza a legtöbb nehézséget a HIK-ben, hogy komplex tudást kérünk számon: nem konkrét adatokat kérdezünk, hanem különböző tudások összetársítását mérjük. Tipikusan ilyen, ha görög és római kortársakról teszünk fel kérdést, vagy arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi történt Athénban akkor, amikor Rómában elkergették a királyokat. Bajban van az is, aki szereti a történelmet, de nem érdekli az irodalom vagy a művészet, hiszen mi mindegyik vonatkozó középiskolás anyagból kérdezünk. A sokféle tudást nem könnyű egymással összehangolni. 

 

Erre azért nehéz válaszolni, mert ez idő alatt fontos változások zajlottak le a felsőoktatásban. Hogy csak egyet mondjak: megszűnt az egyetemi felvételi. Kezdetben például klasszikus feleletválasztós tesztjeink voltak, mert az akkor még értékesnek elkönyvelt nyelvvizsgán ilyen feladat szerepelt, de ez ma már onnan is eltűnt. A diákok felkészültségén nem látok nagy változást: mindig voltak kiváló fordítók, vagy olyanok, akik nagyon jó nyelvtantesztet írtak. A műveltségi teszt kezdettől része a HIK-nek. Azért is döntöttünk a műveltségi modul mellett, mert azt láttuk, hogy a tanszékünkre érkező még oly jó nyelvtanosoknak is nagyon hiányosak például az ókori történelmi vagy irodalmi ismeretei. Vagyis van egy olyan „hátsó szándékunk”, hogy a leendő hallgatóinkkal megértessük, mi az elvárható minimum, ha majd hozzánk jelentkeznek. 

 

2011-ben a hallgatóink húsz százaléka volt korábbi versenyző, az ezt követő években ez az arány elérte a negyven, illetve hatvan százalékot: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy tíz hallgatóból hat indult a HIK-en. Olyan ez persze, mint a bor, vannak kiváló és kevésbé jó évjáratok, de gyakorlatilag nincs olyan év, amikor ne lenne új hallgatónk az egykori versenyzők közül. Persze lehet, hogy ők amúgy is idejönnének, de tudunk olyan egyetemistáról, aki kifejezetten a HIK-en szerzett pozitív élmények miatt választotta a mi képzésünket. És még egy dolog fontos: a volt versenyzők alkotják a stabil hallgatói réteget, vagyis ők azok, akik nem csak elkezdik, de szinte biztosan el is végzik a szakot, de ma már egykori versenyzőből lett doktoranduszunk is van.