Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Matekguru Kárpát-medencei Matematika Csapatverseny 2017/2018

Nevezési határidő:
2017. november 13. 00:00
Verseny célja:

A verseny célja, hogy a felkészülés és a verseny folyamatában felkutassa a tehetségeket és közvetítse őket a Tehetséghidak Program keretében megvalósuló Tehetség Életpálya Nyilvántartó és Követő Rendszerbe. Lehetőségeket nyitva arra, hogy pályájuk során folyamatos figyelmet és fejlesztési lehetőségeket kaphassanak. A diákok ismerjék meg a közös munka, az együttdolgozás élményét. Közösen, egymást segítve egy összeszokott csapat tagjai együtt biztosabban megtalálják a megoldást, mint külön-külön.
Különleges élmény együttgondolkodni, mert valami nagy varázsa van a közös gondolkodásnak. A Csapatverseny meghirdetésével ezt az élményt szeretnénk minél többekkel megosztani.
A versenyen a 4 fős csapatoknak olyan feladatokat kell kidolgozni, melyekre a versenyzők biztos, hogy találnak megoldást, ám a csapattagok ügyességén múlik, hogy mennyire lesz tökéletes az a megoldás.

Nevezés módja:

A versenyre minden megkötés nélkül nevezhet minden olyan csapat, amely határidőre befizeti a nevezési díjat és elfogadja a versenykiírásban foglaltakat. A 4 fős csapatok jelentkezését: a jelentkezes [at] megnovok.hu címen várjuk.

Mi szükséges a jelentkezéshez?

  • a csapat neve, évfolyama és elérhetősége
  • a csapattagok pontos neve
  • a felkészítő tanár neve
  • számlaigény.

A 2017 - 2018. tanév ütemterve: Nevezési határidő: 2017. november 13. (hétfő).

Kizáró okok: A vetélkedőn való eredményes részvétel feltétele, hogy a nevezett csapatok a fordulók feladatait megoldják, a megadott szempontok, a megadott határidők betartásával. Amelyik csapat ezt nem teljesíti a vetélkedőből kiesik.

Nevezési díj: 1200 Ft/fő, melyet 2017. november 13 -ig az alábbi bankszámlaszámra kérünk teljesíteni: 
BUDAPEST BANK: 10104459-43736200-01004008. "Míg megnövök" Alapítvány a kisiskolások képességfejlesztéséért. 
4431 Nyíregyháza - Sóstógyógyfürdő, Szódaház u. 4 - 6. Adószám: 18812923 - 1 - 15. 

Díj jellege:
érem, oklevél, serleg
Díjazás leírása:

Az évfolyamonkénti döntőkben a legtöbb pontot elérő 1 - 6. helyezett csapat - és felkészítője érem és oklevél - ; 
a 7- 10. helyezett csapat és felkészítője oklevél díjazásban részesül. 

Az évfolyamonkénti győztes/aranyérmes csapatok ( 2. -8. évf.) elnyerik a: 
" 13. Matekguru - Kárpát-medencei Matematika Csapatverseny 2017- 2018. tanév győztese" címet és azzal járó díszes serleget. 

Az aranyérmes csapatok felkészítői szintén, aranyérem -és serleg díjazásban részesülnek és egyben elnyerik a 
" 13. Matekguru - Kárpát-medencei Matematika Csapatverseny legjobb felkészítő tanára " címet. 

A felkészítő kollégák munkáját induló diákjaik/csapataik száma és eredményessége alapján is igyekszünk elismerni. 

További versenyidőszakok