Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kulin György Országos Csillagászati Vetélkedő 2011/2012

Verseny célja:

A verseny témája, ismeretanyaga: csillagászat, űrkutatás. A három forduló során a vetélkedő honlapján változatos feladatokat kapnak a résztvevő csapatok. A szokásos feleletválasztós teszteken és számolási feladatokon kívül néhány problémát, témakört rövid esszé formájában kell beküldeniük. Lesznek tudománytörténeti, az űrkutatás mérföldköveire vonatkozó és a fényszennyezéssel kapcsolatos kérdések valamint gyakorlati vonatkozású feladatok is.

Nevezés módja:

1. A vetélkedőn részt vehetnek hazai és határon túli magyar ajkú, a 2011/2012. tanévben általános vagy középiskolába járó diákok. A vetélkedő két kategóriában zajlik, az I. kategóriába az általános iskolás (elsősorban felső tagozatos) diákok jelentkezését várjuk, a II. kategória a középiskolásoké.
2. A vetélkedőre 3 fős csapatok nevezhetnek. Egy iskolából, osztályból több csapat is nevezhet, de egy tanuló csak egy csapat tagja lehet. A csapatok több iskolából is összeállhatnak. Ha valaki betegség vagy egyéb okok miatt a vetélkedő folyamán kiesik a csapatból, másik diák léphet a helyére, de erről a verseny szervezőit értesíteni kell (kapcsolattartási E-mail címek lentebb).
3. A nevezésben kért adatok: a csapattagok neve, születési időpontja, lakhelye, iskolája neve, osztálya, a csapat e-mail címe, postacíme (a régió* megjelölésével), ha van felkészítő tanár, annak neve. - mindezek titkosak maradnak a döntőig. Éppen ezért meg kell adni egy választott csapatnevet is, ami lehetőleg kapcsolódjon a vetélkedő témájához (a név tartalmazzon minimum öt betűt és egy háromjegyű számot is, pl. Orion567, Marslakók312, maximum 15 karakter hosszúságban. „Kulin” ne legyen, és csak betűket valamint számjegyeket használjanak!).
4. A nevezési díj 1500 Ft/csapat (azaz 500 Ft/fő), amit a nevezéssel egy időben kell befizetni átutalással (vagy közvetlen bank-pénztári befizetéssel) az alábbi bankszámlákra általános iskolai kategória csapatai a TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület bank- számlaszámára:
10200452-36012844-00000000 K&H Bank.
középiskolai kategória csapatai a Bajai Obszervatórium Alapítvány bankszámlaszámára:
11732033-20028424 OTP
Fontos, hogy az átutaláson/bankpénztári befizetési rendelvényen a megjegyzés rovatban a csapat nevét és a befizető nevét is tüntessék fel!
5. Az első forduló beérkezési határideje utáni nevezéseket nem vehetünk figyelembe!

Díj jellege:
könyvjutalom, oklevél, tárgyjutalom
Díjazás leírása:

Díjazás: minden döntőbe jutott diák és felkészítő tanár oklevelet kap, az első 5 csapat szakkönyveket, posztereket, távcsöveket, tábori részvételt nyer. 7. Az eredmények közzétételének módja: a verseny honlapján és a http://hirek.csillagaszat.hu hírportálon, a döntőről beszámoló lesz a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra c. napilapban és a „Meteor” havi csillagászati folyóiratban.

Hatókör:
külhoni magyarok számára nyitott
További versenyidőszakok