Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kozma László Informatika Verseny 7 - 10. évfolyam 2013/2014

Nevezési határidő:
2013. október 11. 00:00
Verseny célja:
  • az informatikában tehetséges és kreatív diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre
  • az informatiki alkalmazói ismeretek az informatikai eszközök elsajátításának az ismeretek készség szintű használatának egységes versenykeretek közötti mérése
  • az informatika tantervi követelményei alapján történő tehetséggondozás folyamatánakelősegítése
  • kompetencia alapú, kreativitást fejlesztő versenyközösségi hálózat segítségével a verseny folyamán a résztvevők a jelentkezés után megismerik egymást, lehetőségük nyílik a kiíróval és egymással való konzultációra is

 

Nevezés módja:

jelentkezés és a részvétel feltételei: A versenyre az ország valamennyi oktatási intézménye, intézményenként maximum 2 csapatot nevezhet az I. korcsoportból és maximum 2 csapatot nevezhet a II. korcsoportból. A csapatok 3 főből (7. vagy 8. évfolyamos tanulókból, illetve 9. vagy 10. évfolyamos tanulókból) állhatnak, akiket a nevezési határidőre az oktatási intézmény – megfelelő adatszolgáltatás mellett – benevez.

A szülői nyilatkozat letölthető a www.isze.hu honlapról, melyet az iskola őriz meg. Az eljárásnál figyelembe kell venni 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendeletet.

A nevezés módja, határideje:

Nevezni az ISZE honlapján (www.isze.hu) található nevezési lap elektronikus kitöltésével lehet. A nevezést igazoló adatlapot VÁLTOZTATÁS nélkül kinyomtatva, az iskola igazgatója aláírásával hitelesíti, melyet az ISZE 1133 Budapest, Vág u. 2/C. postacímre kell elküldeni a megadott határidőre. (Postafiók megszűnt!)

Nevezési határidő: 2013. október 11. (postabélyegző legutolsó napja)

Nevezési díj: nincs

A nevezés csak akkor érvényes, ha az elektronikus adatlap beérkezik a nevezési határidőn belül és a papír alapú visszaigazoló levelet október 11-ig postára adták.A versenyen való részvétel kizáró okai: Az adatszolgáltatási, és a határidők (szabályok) betartásának hiánya kizárási ok. Hiányosan, illetve hibásan kitöltött nevezési lapokat a Versenybizottság nem fogad el. A Sulinet Portálhoz történő csatlakozással kapcsolatos tudnivalókat a jelentkezés után kapott e-mailben küldjük ki.

Díj jellege:
oklevél, tárgyjutalom
Díjazás leírása:

A döntő valamennyi résztvevője oklevelet kap, és korcsoportonként az első 3 helyezett csapat tárgyjutalomban részesül, és egy közönségdíj is kiosztásra kerül.

További versenyidőszakok