Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Energetikai Tanulmányi Verseny 2019/2020

Nevezési határidő:
2019. november 11. 00:00
Verseny célja:

A verseny célja az energetika megismertetése és megszerettetése a középiskolás diákokkal. Fontosnak tartjuk, hogy még a pályaválasztás előtt lehetőségük legyen mélyebben megismerkedni a természettudományokkal és az energetikához kötődő iparágakkal.

Nevezés módja:

3 fős csapatok

Nevezési lap:
Díjazás leírása:

Minden döntős csapatra ajándékok várnak
Értékes nyereményekre számíthat az első három helyen végzett csapat
A legtöbb döntőbe jutott csapatot nevező iskolát is jutalmazzuk

Felhívás szövege:

Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt. A verseny matematikai és fizikai tudásra alapozva ismerteti meg az energetikát a résztvevőkkel, célja, hogy a diákok figyelmét felhívja az iparágban rejlő lehetőségekre, ezen szakterület sokszínűségére és fontosságára. A határon túli középiskolák számára is meghirdetett versenyre 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok tagjainak nem szükséges ugyanazon oktatási intézmény diákjainak lenniük.

A verseny menetéről az alábbiakban nyújtunk pontos tájékoztatást:
A verseny három fordulós:
Első forduló (3 miniforduló: 3 online tesztsor):

Három rövidebb, heti rendszerességgel kiküldött kérdéssor, aminek leadására 1 hét áll rendelkezésre:
Feleletválasztós tesztsor
Egyszerűbb számolásokat igénylő feladatok
Rövid kifejtős kérdések
Energetikai témájú feladatok, amelyek a középiskolai tudásra építenek
Termelői, elosztói és fogyasztói feladatkörök szerint csoportosított tematika

Második forduló:

A második fordulóba a legjobb 20 csapat jut tovább az első fordulóban szerzett pontok alapján (Azonos iskolából 3 csapat juthat a második fordulóba.)
Problémamegoldó feladat
Kidolgozására kb. 1 hónap áll majd rendelkezésre
A határidő lejárta után az eredményeket a Szakkollégium tagságából felállított zsűri előtt kell prezentálni, egy videókonferencián

Harmadik forduló:

Az országos döntőbe az első két forduló során szerzett pontok alapján a legjobb 10 csapat jut be (Azonos iskolából maximum 2 csapat juthat be.)
Prezentáció szakmai zsűri előtt
Interaktív, kreatív feladatok
Ismerkedési lehetőség a többi döntőssel, városi program
További információk hamarosan…

A verseny pontos menetrendje:

Jelentkezési határidő: 2019.11.11.

  1.  forduló időpontjai:
    1. miniforduló időpontja: 2019. 10. 29. - 11. 11.
    2. miniforduló időpontja: 2019. 11. 05. - 11. 11.
    3. miniforduló időpontjai: 2019. 11. 12. - 11. 18.
  2. forduló prezentálásának időpontja: 2019. 12. 16. - 12. 22.
  3. forduló(döntő) időpontjai: 2020. 01. 31.


A verseny fordulóinak kiírását a felsőoktatási felvételi jelentkezés időpontjához igazítottuk. Kérdés esetén forduljon bizalommal a verseny szervezőjéhez: Schlosser Ilona E-mail: schlosser.ilona [at] eszk.org A versenyről további információ található az Energetikai Szakkollégium honlapján és Facebook oldalán.

További versenyidőszakok