Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Energetikai Tanulmányi Verseny 2016/2017

Nevezési határidő:
2016. november 6. 00:00
Verseny célja:

A verseny célja az energetika megismertetése és megszerettetése a középiskolás diákokkal. Fontosnak tartjuk, hogy még a pályaválasztás előtt lehetőségük legyen mélyebben megismerkedni a természettudományokkal és az energetikához kötődő iparágakkal.

Nevezési lap:
Díjazás leírása:

Az első három helyen végzett csapat idén is értékes nyereményekre számíthat, továbbá jutalmazzuk azt az iskolát, amelyik a legtöbb második fordulóba jutott csapatot nevezte. Idén is rengeteg értékes ajándékkal készülünk a döntősöknek, és a legjobb iskolának is!

Hatókör:
külhoni magyarok számára nyitott
Felhívás szövege:

A határon túli középiskolák számára is meghirdetett versenyre 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok tagjainak nem szükséges ugyanazon oktatási intézmény diákjainak lenniük. A regisztráció elektronikus formában, az Energetikai Szakkollégium honlapján (http://eszk.org/tanverseny) keresztül történik, ezt tekintjük hivatalos jelentkezésnek.

További versenyidőszakok