Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Dürer Kémiaverseny 2014/2015

Nevezési határidő:
2014. október 22. 00:00
Verseny célja:

Idén másodszor hirdetjük meg a Dürer Kémiaversenyt, melyre szeretettel várjuk a lelkes jelentkezőket. A Dürer Verseny szokásaihoz híven csapatversenyt rendezünk 9-12. osztályosoknak (K kategória). 

Nevezés módja:

3 fős csapatok jelentkezését várjuk. Egy csapatnak az alábbi két feltételt kell teljesítenie:
Legalább egy lány is legyen a csapatban
Legyen legalább egy tanuló az alacsonyabb évfolyamról (K kategória esetén 9-10. évfolyamról).

Megjegyzés: Az előkészítő évvel induló 5 éves képzésben tanuló diákokat az első két évben a 9. évfolyamhoz tartozónak tekintjük. Megjegyzés: Indulhatnak egy csapatban különböző iskolában tanuló diákok, de minden ilyen csapatnak meg kell jelölnie egy iskolát, amely alapján területi alapon elhelyezhetjük a csapatot. Ha van olyan iskola, amelyben a csapat két tagja is tanul, akkor ezt az iskolát kell megjelölni.

A tavaly megkezdett munkát folytatva a Szervezőbizottság idén is jelentős változást eszközöl az első forduló lebonyolításában, ugyanis a levelező verseny minden kategóriában megszűnik, felváltja a helyi forduló. Így a nevezési határidőre fontos figyelni, hiszen ez hamarabb van, mint maga a verseny!

A versenyen induló csapatokat 2014. október 22. 23:59–ig, lehet regisztrálni a honlapon található elektronikus jelentkezési felületen!

Nevezési lap:
Díjazás leírása:

Az országos fordulóban első három helyezett csapatot kategóriánként díjazzuk.

Hatókör:
külhoni magyarok számára nyitott
További versenyidőszakok