Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Bolyai Matematika Csapatverseny 2015/2016 (3-8. évfolyam)

Verseny célja:

Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. A szervezők lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy a versenyzők átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

Az eredményhirdetés várható időpontja:
2015. november 21. 10:30
Nevezés módja:

Kizárólag honlapunkon, a Nevezés menüpont alatt. A nevezési díj átutalással vagy bármelyik OTP bankfiókban személyesen, a 11703006-20471499 OTP-számlaszámra fizethető be (számlatulajdonos: BOLYAI CSAPAT Kft.), vagy külön kérésre, indokolt esetben csekket küldünk. Kérjük, hogy a közlemény rovatba saját iskolájuk és településük nevét, valamint amatematika szót írják (az iskola neve rövidítve is megfelelő.) A nevezési díj befizetésének határideje 2015. szeptember 18.
Számlaigényüket szeptember 18-ig a honlapon lévő nevezési rendszerben kérjük jelezni (az igényelt számlát a nevezési határidőt követően, postai úton juttatjuk el). Körzeten és kategórián belüli azonos csapatnév esetén a később nevező csapatnak kell nevet változtatnia (ezért célszerű minél előbb nevezni más által még nem választott csapatnévvel, a nevezési díj még szept. 18-án is befizethető).

Nevezési lap:
Díjazás leírása:

A megyei/körzeti fordulót követően a döntőbe bejutott csapatokat, valamint az indulólétszám függvényében további eredményesen szerepelt csapatokat is díjazunk. A döntőben a kategóriánkénti legjobb 6 csapat részesül jutalomban. A tanárokat induló diákjaik száma és eredményessége alapján díjazzuk, ugyanezen szempontok szerint körzetenként és a döntőn egy-egy tanári fődíj is kiosztásra kerül.

Felhívás szövege:

A verseny résztvevői: A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeznek aszerint, hogy általános iskolai ("a") vagy gimnáziumi ("g") osztályba járnak.

A verseny szabályai: A verseny első fordulójában 13 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kell megoldani. A teljes munkaidő minden évfolyamon 60 perc. A feleletválasztós feladatok szövege után öt lehetséges válasz található (A, B, C, D és E), amelyek közül akárhány lehet helyes (tehát akár mind is, de akár egy sem). A válaszlapon a feladatokra adandó helyes válasz betűjelének megfelelő négyzet(ek)be X-et kell beírni. Az írásbeli kidolgozást igénylő feladat megoldását a válaszlap ezt követő részén kell elkészíteni. (Minta válaszlap itt található.) A versenyidő leteltével csapatonként csak az 1 darab Válaszlapot kell beadni, amelynek leadását a csapat egyik tagja aláírásával igazolja a jegyzőkönyvben. A versenyen csak íróeszköz, körző, vonalzó és szögmérő használható, elektronikus eszköz nem. A csapattársak egymás között csak halkan beszélgethetnek, mert egy termen belül várhatóan több azonos évfolyamú csapat is jelen lesz. Minden csapattag saját példányt kap a feladatsorból, emellett a versenyzők asztalára gyümölcs és virág is kerül. A nem megfelelő kategóriában vagy körzetben történő nevezés, illetve a verseny ideje alatti zavaró hangoskodás a versenyből való kizárást eredményezheti. A nevezéssel a versenyen résztvevők hozzájárulnak, hogy az ott róluk készülő fényképeket és nevüket a szervezők közzétegyék.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni, azonban az emléklapokat a szeptember 18-ig benevezett diákok nevére állítjuk ki. (Kérjük, hogy az internetes nevezéskor pontosan ellenőrizzék minden diák nevét, nehogy elírás miatt a nevezéskor begépelt, hibás név kerüljön az emléklapra.) Ha valamelyik csapat nincs teljes létszámban jelen, akkor is versenyezhet. Nevezési díjat visszautalni azonban nem áll módunkban. Az országos döntőn egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz képest legfeljebb egy tagban változhat.

További versenyidőszakok