Menü megnyitása

A versenyzésre születni kell – de tanulni is muszáj

2014. január 24.

Milyen szerepe van a versenynek a tehetségsegítésben? Milyen a tehetség megtalálásában és azonosításában? A már felismert tehetség képességeinek a kibontakoztatásában miért fontos elsősorban a versenyeztetés? Hogyan hat egymásra az együttműködés, a csapatmunka és a versenyhelyzet? Ezeket kérdeztük az egyik legpatinásabb hazai tehetséggondozó intézmény, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatójától, Hámori Veronikától.

- Ha rákattintunk a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium honlapjára, akkor nagyon gyorsan, láthatóan kiemelt helyen találhatjuk meg a különféle versenyfelhívásokat és kiírásokat. Ez azt mutatja, hogy a verseny, a tudatos versenyeztetés az iskola pedagógiai profiljának és az ott tanítók ars poeticájának is fontos része?
- A Fazekas Gimnázium – az általános iskola nem – deklaráltan tehetséggondozó intézmény. Kötelességünk, vállalt feladatunk, iskolánk hagyományainak fontos eleme, hogy minden gyereket eljuttassunk a képességei szerint elérhető legmagasabb tudásszintig. Ez vonatkozik a valamely terület iránt kiemelkedő érdeklődést mutató, tehetséges gyerekek igényeinek a kielégítésére is. Ők pedig szeretnek és akarnak versenyezni. Mi pedig segítjük őket és elismerjük, ha időt- és energiát fektetnek abba, hogy a tudásukat másokkal összemérve sikeresek legyenek.
 
- A honlapon olvasható versenyek a legkülönfélébb tantárgyakra hívják az érdeklődőket. Hogyan alakult ki ez a sokszínűség? Miért fontos ez a változatosság?
- A versenyek száma évről-évre nő. Ma már szinte minden tantárgyból van területi, legtöbből országos verseny. A versenyformák színskálája is bővül: a szerzett „lexikális” tudást mérő versenytől az alkalmazási képességeket összehasonlító versenyen át a projektversenyekig ma már minden megtalálható a választékban.  Vannak olyan versenyek is, amelyekről a gyerekektől értesülünk. Természetesen azt megszűrjük, hogy mely versenyekre való felkészítést vállaljuk.  Igyekszünk a színvonalas, a résztvevők tudását gyarapító, képességeiket fejlesztő versenyekben való részvételt támogatni.
 
- Meg lehet tanulni versenyezni? Van annak fortélya, hogy egy diák hogyan dolgozza fel és fordítsa a maga javára a versennyel járó izgalmi helyzetet és egyben stresszt – vagy erre inkább születni kell, alkat kérdése?
- Mindkét állítás igaz. Egyrészt születni kell a versenyzésre, másrészt meg kell tanulni azt.
Azok a gyerekek, akik reális önismerettel, és ezzel együtt megfelelő önbizalommal rendelkeznek, és a versenyhelyzet növeli a teljesítményüket, a megemelkedett adrenalinszint sarkallja őket, jó versenyzőkké válhatnak, ha megtanulják kezelni a sikert és a kudarcot egyaránt. Erre tanítani kell őket.  Sok olyan diák van azonban, akinél valamely feltétel hiányzik. Akit a versenyhelyzet gátol, aki nem tudja felmérni, hogy van-e helye az adott mezőnyben, elegendő tudással, gyakorlattal rendelkezik-e, elég türelme van-e a felkészülésre, annak számára káros a versenyzés. Önbizalomvesztés, önmaga leértékelése a következmény, és ami elég gyakori: ezek a gyerekek hajlamosak lesznek a versenytársat ellenségnek tekinteni.
 
- A magyar iskolarendszerrel kapcsolatban többször hallani kritikaként azt, hogy nem tanítja meg a gyerekeket, a diákokat a kooperációra, a közös feladatmegoldásra, az együttes gondolkodásra. A verseny, ahol a diákok éppen egymás ellen küzdenek, segíthet valamilyen módon ebben a tekintetben? Vagy az együttműködést másutt és máshol kell megtanulni?
-  Nagyon fontos feladata egy tehetséggondozó iskolának, hogy megtanítsa a gyerekeket a kooperatív tanulásra, közös gondolkodásra, feladatmegosztásra. Az egyéni teljesítményeket mérő versenyek természetesen nem eszközei ennek a tanulásnak. A versenyekre való felkészülés módszertanának viszont egyik legcélravezetőbb eszköze a „műhelymunkában” történő felkészülés, felkészítés, amelynek során a diákok és tanáraik egyenrangú partnerként osztják meg, rakják össze tudásukat. 
 
Ma már egyre több projektversenyen, illetve csoportos versenyen vehetnek részt a gyerekek. Az ezekre való felkészülésnek kiemelkedő a személyiségfejlesztő hatása: bízni kell egymásban, meg kell hallgatniuk egymást, tisztelni kell a másik tudását, fegyelmezetten el kell végezni a feladatot mindenkinek, mert egy közösség látja kárát az egyén esetleges hanyagságának, pontatlanságának, meg kell tanulni örülni a másik által elért eredménynek is. Nem lehet irigy, féltékeny. Nagy nevelő ereje van annak is, hogy a csoportmunkában minden résztvevőnek meg kell tanulnia tudását, gondolatait úgy megfogalmazni, hogy azt mások is megértsék. A vitakészség, a nyelvi biztonság, kifejezőkészség leghatékonyabb fejlesztő területei az „alkotóműhelyek”.
 
- Ön szerint mik az ismérvei egy jó – jól kiírt, jól lebonyolított stb. – versenynek? 
- Csak a tanulmányi, illetve az iskolai tanulmányokkal összefüggő versenyekről beszélek. (A sport- és művészeti versenyeknek valószínűleg nem pontosan ugyanezek az ismérvei.) Azok a versenyek „jók”, amelyek a résztvevőket használható tudás gyarapítására sarkallják. A másik fontos feltétel az, hogy az önálló gondolkodás mértékét, a kreativitás szintjét mérje a verseny, és ne csupán a „szorgalmat”, a leírt, lezárt ismeretanyag elsajátításának mértékét. Csapatversenyeknél fontos feltétel még, hogy a csoportok tagjai közötti helyes munkamegosztás, a kooperáció mértéke is a verseny eredményességében jelentős szerepet kapjon.
 
- Hol tanulhatják meg ma a pedagógusok egy jó verseny szervezésének a szakmai, pedagógiai kritériumait?
- Nem emlékszem pontosan, hogy az egyetemen tanítottak-e versenyt szervezni. Azt hiszem, hogy valamennyien, akik pedagógus pályánk során versenyekre készítünk fel gyerekeket, és magunk is szervezünk versenyeket, a józan eszünkre, általános szervezés- és vezetéselméleti ismereteinkre, saját korábbi tapasztalatainkra támaszkodva tesszük azt. A fiatal kollégák kezdetben figyelik a tapasztaltabbak szervezési technikáját, később részfeladatot vállalnak egy-egy nagyobb tömeget megmozgató, jelentősebb verseny szervezésében, majd azután már önállóan is vállalkoznak a feladatra. A versenyekre való felkészítést úgy „tanuljuk”, hogy figyelemmel kísérjük szaktárgyunk versenyeit, megoldjuk, majd tanítványainkkal megoldatjuk (nem feltétlenül teljes egészében, de hasznos és érdekes elemeiben) a feladatokat, feldolgozzuk azokat, és beépítjük saját tanítási anyagunkba. Ha egy iskola pedagógiai programjának része a versenyeztetés, mindenki megtanulja és gyakorolja azt.
 

 
Kavics Kupa