Menü megnyitása

Minden gyermek megérhet a versenyzésre

2014. június 30.

Egy kiváló versenyfelkészítő pedagógus gondolatai a tanulmányi versenyekről.

Dr. Asztalos Évával, a Bonis Bona Díj „Kiváló versenyfelkészítő” kategóriájának egyik kitüntetett pedagógusával beszélgettünk versenyszellemről, felkészülésről, reális célokról és kihívásokról.

Mivel foglalkozik egy versenyfelkészítő pedagógus? Ön milyen tárgyból készít fel gyermekeket?

A pedagógusok többségéhez hasonlóan heti 22-26 órában tanítok, és vonatkozik rám a 32 órás munkahét. Mindemellett – mivel gimnáziumunk több egyetem partneriskolája – harmadik éve szinte minden félévben fogadok egy-két tanárjelöltet, tehát mentori feladatokat is ellátok. Iskolánk szép versenyeredményekkel büszkélkedhet csaknem minden tantárgyból, ám megítélésem szerint a versenyzési kedv mégsem olyan kimagasló nálunk, mint például az egyetemi gyakorló iskolák tanulóinak körében. Így sokszor éltem már át, hogy kivételes tehetségek, akik minimális erőfeszítéssel is az élmezőnyben végezhettek volna, el sem indultak az adott versenyen. Viszont a tehetséges és munkakedvvel megáldott diák menedzselése könnyedén beilleszthető az órákra való felkészülés, a dolgozatjavítás és az egyéb pedagógusi teendők kötött ritmusába. A versenyfelkészítéssel járó feladataim általában a következők; az elvégzendő munka pontos meghatározása, igény szerint időbeosztás készítése, az egyes felkészülési szakaszok ellenőrzése, valamint az előrehaladás mértékét és minőségét pontosan tükröző visszajelzések rendszeres biztosítása.

Magyar nyelvből, irodalomból és filozófiából készítek fel gyerekeket versenyekre. Filozófiából idén indítottam először diákot az OKTV-n, aki rögtön az előkelő második helyen végzett, valamint először indítottam nemzetközi filozófiai esszéíró versenyen is (Baltic Sea Philosophy Essay Competition) két másik tanítványomat, akik érmet ugyan nem, de kiemelt dicséretet kaptak teljesítményükért, vagyis esszéjük bekerült a legjobb harmincba a beérkező 150 közül. Azért ösztönzöm diákjaimat filozófiai versenyeken való indulásra, mert a filozófia tantárgy ismeretlen okok folytán méltatlanul hátrányos helyzetbe került a magyar közoktatásban. Elegendő csupán azt megemlíteni, hogy filozófiából az OKTV-helyezésekért kapott plusz pontokat jelenleg egyik magyarországi egyetemen sem lehet érvényesíteni, mert még szabadbölcsész szakon sem felvételi tárgy. Mindeközben több tanítványomnak is írtam már ajánlást külföldi egyetemekre történő felvételijük részeként, és valamennyien kérték, hogy tüntessem fel benne a filozófia területén elért eredményeiket. A filozófiai versenyek növekvő népszerűsége talán felhívhatja a figyelmet erre az áldatlan helyzetre.


Miért érdemes egy fiatalnak tanulmányi versenyen mérettetnie meg magát?
A versenyek sajátosan paradox helyzetet teremtenek a fiatalok számára. Egyrészt a külvilág elvárásai nyilvánulnak meg követelményrendszerükben, másrészt annál nagyobb esélye van a versenyzőnek a sikerre, minél inkább a saját útját járja és egyéni elképzeléseit valósítja meg a felkészülés és a versenyzés során. Ráadásul a siker szintén a felszínen megmutatkozó jel, a többiek elismerése nyilvánul meg benne, ám nem feltétlenül árulja el, hogy az ünnepelt milyen lelkiállapotban végezte a külső diadalra vivő kemény munkát. Nem derül ki, hogy a társadalmi elvárásoknak való megfelelni vágyás vagy lankadatlan belső motiváció vitte előre. A tanulmányi versenyeken és bármilyen külső megmérettetésen a résztvevő szempontjából nem győzelem vagy vereség a tét, hanem az, hogy képes-e mindvégig tántoríthatatlanul energiát és figyelmet szentelni annak, amivel foglalatoskodik, képes-e azonosulni vele, fáradságot nem kímélve minőségre törekedni benne. Röviden azért érdemes tanulmányi versenyeken indulni, mert kiváló lehetőséget kínálnak az önismeretre, annak felfedezésére, hogy az egyén milyen utakon tud fenntartások nélkül működni a világban.

Minden gyerek versenyre született, vagy van, akinek nem való az ilyesfajta kihívás?
Minden gyerek megérhet arra, hogy versenyezzen. Ha a versenyzésről nem szociáldarwinista megközelítésben beszélünk, akkor mindenki számára előnyös a versenyeken való megmérettetés. A gyermeknek mindössze azzal kell tisztában lennie, hogy miért is versenyez. Erre a szintre úgy juthat el, ha az intellektuális mellett lelki fejlődésen is keresztülmegy. A tehetséggondozás számára ez utóbbi jelenti az igazi kihívást, hisz a pedagógus sokszor eleve kimagasló intellektusuk alapján kezdi további fejlődésre ösztökélni tanítványait, ám mindhiába, ha ezzel együtt az önmagukhoz és tehetségükhöz való viszonyulásban nem segíti őket.

Mi a leglényegesebb különbség egyéni és csoportos verseny között? Függ az adott tantárgytól is, hogy melyik versenyforma előnyösebb?
Csoportos versenyek esetén nyilvánvalóbb, hogy a résztvevők másokért is versenyeznek, hogy az egyén önmeghaladása végső soron a többieket is szolgálja. Az egyéni és a csoportos versenyzés lényege egyaránt az, hogy a versenyző a legjobbat hozza ki önmagából szűkebb és tágabb közösségének javulása, gyarapodása érdekében. A tehetség kibontakoztatása közben az egyén nagymértékben gazdagodik, ám a továbbfejlődéshez gyakran akkor nyílik meg előtte az út, ha ebből a gazdagságból valamennyit tovább is tud adni embertársainak. Például egy pályamű elkészítése során a versenyző nagy jártasságra tesz szert az adott kutatási területen, tapasztalatot szerez a tudományos kutatás gyakorlatában, eredményeinek megszövegezésekor nyelvi kompetenciája kortársaiénál magasabb szintet ér el. Az elmélyült, jó lelkiállapotban végzett munka nyomán meglátja, hogy kutatásai milyen továbblépési lehetőségeket rejtenek magukban, miként tudná kiterjeszteni, közérdekűvé tenni eredményeit; esetleg hogyan tudná más területeken is hasznosítani, továbbfejleszteni újonnan megszerzett ismereteit és képességeit.

Milyen a jó cél, hogyan tud ennek kijelölésében segíteni egy pedagógus?
Ha a versenyző jókedvűen végzi a felkészüléssel együtt járó feladatokat, a nehézségeken nem akad fenn, hanem megoldást keres rájuk és jó tempóban halad, akkor a célkitűzés másodlagos, hisz a tevékenység belső indíttatásból ered. Természetesen nem azt mondom, hogy a helyezések, külső elismerések feleslegesek, ezek is képviselhetnek olyan pozitív visszacsatolást, amely a versenyzőt megerősíti abban, amit csinálni szeret, és bizalommal töltheti el az iránt, hogy az ő álmainak is helye van a világban. A jó versenyfelkészítő pedagógus egyrészt biztosítja a folyamatos pozitív visszacsatolást, másrészt olyan mederbe tereli a tanítvány munkáját, amelyben a legnagyobb eséllyel tarthat számot külső elismerésre. Viszont nagy felelősség hárul rá abban a tekintetben, hogy bármely tanítványában vonzalmat kelthet tárgya iránt, és ha ennek a tanítvány egyértelmű jelét adja, akkor a tanár köteles vállalni a vele való rendszeres kommunikációt a kibontakozás érdekében.

Hogyan kezelje a fiatal a kudarcot, és mi a teendője egy versenyfelkészítő tanárnak a megmérettetés után?
A legnagyobb kudarc abban az esetben érheti a diákot, ha félúton döbben rá, hogy nem a saját útját járja, ennek ellenére nem vált, nem egyeztet felkészítőjével, hanem kínkeservesen, kényszerrel élve eljut a kitűzött cél közelébe. A felkészítő tanárnak ezt észre kell vennie, és kezdeményeznie kell az egyeztetést. Valaki kudarcként élheti meg az ezüstérmet is, ha végig csak az a külső cél vezérelte, hogy első legyen. Ám a harmincadik helyezett is jó érzéssel tekinthet vissza a megtett útra, ha értékelni tudja mindazt, amivel gyarapodott a felkészülés és a versenyzés során.

A sikert néha talán nehezebb feldolgozni mint a kudarcot. Hogyan érdemes egy-egy sikeres versenyszereplést értékelni?
A győztesnek feltétlenül meg kell élnie a diadalt, a vele szoros kapcsolatban állók részéről pedig a legkevesebb, hogy kifejezik elismerésüket. A győzelmet nyilván komoly alkotómunka előzi meg, ezért ajánlatos megpihenni, erőt gyűjteni a továbblépéshez. Érdemes a tanítványnak a pedagógussal közösen összegezni, hogy milyen utat járt be, és milyen újabb utak nyílnak az elért állomásról.

Kit biztatna arra, hogy tanulmányi versenyen mérettesse meg magát? Miért érdemes elébe menni egy ilyen kihívásnak?
Aki érzi magában a belső indíttatást, az mindenképp induljon versenyeken, továbbá azok, akikben tanáruk felfedezi a tehetséget és a lehetőséget, valamint ösztönzi is őket a megmérettetésen való részvételre. A tehetséggel, ami valahogyan adatott, felelősségünk kezdeni valamit. Még akkor is, ha pragmatikus szempontok mást diktálnak számunkra. Ha tudásszerzési vágyunkat és tetteinket kizárólag a haszonelvűség motiválja, életünket önként vetjük oda a külső kényszerítő körülményeknek. A haszonelvű gondolkodás legárulkodóbb jele, ha például kiemelkedő szövegalkotási készséggel, nyelvi tehetséggel rendelkező tanítványunk úgy vélekedik, hogy azért nem méretteti meg magát magyar nyelvi versenyen, mert az arra való felkészülés időt és energiát von el tőle a biológia- és kémiatanulás rovására. Tapasztalataim szerint a tantárgyak ilyen módon soha nem dolgoznak egymás ellen, sőt az egyikben elért fejlődés megmutatkozik a másik tantárgy területén nyújtott teljesítményben is. Az előző válaszokban kifejtett okokon kívül ezért is érdemes elébe menni a tanulmányi versenyek kihívásának.