Menü megnyitása

A felkészülés során jobb emberek leszünk

2015. április 5.

A hazai biológiaversenyek a lehetőségekhez képest korszerű tudást kérnek számon. Versenykörkép.

Baranyai Józseffel, a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium biológia szakvezető tanárát, Bonis Bona díjjal kitüntetett versenyfelkészítőt arról kérdeztük, hogyan és mire érdemes készülni a magyarországi biológiaversenyeken.
 
Mennyiben alkotnak rendszert, illetve épülnek egymásra a különböző biológiaversenyek? 
Mi a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumon belül a teljes spektrumot átlátjuk, illetve az összes fontos versenyt el is látjuk indulókkal. 5-6. osztályosokat már megszólítanak egyes versenyek, mi is akkortájt indítjuk először a tanulókat biológiából. Van három, egymásra épülő verseny: a már említett, legfiatalabbaknak szóló Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny, a 7-8. osztályosokat megcélzó Herman Ottó Országos Biológiai Verseny, illetve a 9-10. osztályosokra fókuszáló Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny. Ezekben épp az az érdekes és hasznos, ahogyan „folytatják” egymást, ami a feladattípusokat és a tematikát illeti. Tankönyvtől függetlenül, a biológiához általánosságban kötődik az itt számon kért tudás, amit természettudományos folyóiratokat forgatva lehet megszerezni. Sok diák mindegyiken indul, így a résztvevők követik egymás fejlődését is. A megyei fordulókon inkább tesztkérdésekkel, az országos döntőben gyakorlati feladatokkal találkozni. Aki az egyiken indul, már nem éri meglepetés a következőn: a környezet önálló megfigyelése, a lakóhely környezetének bemutatása, a közvetlen környezetben megfigyelhető természet- és környezetvédelmi problémák ismertetése – ez mind a témák között szerepelhet. 
 
A versenyeken résztvevő középiskolák is jórészt azonos körből kerülnek ki?
A Kitaibelen a gimnáziumok és szakközépiskolák külön kategóriában versenyeznek, aminek az utóbbiak nagyon örülnek, hiszen ott más a közeg, mások az óraszámok. Fontos kérdés, hogy egy tehetséges tanuló miért kerül egy jó nevű gimnáziumba: úgy látom, hogy szükség van olyan tanárokra, akik végigviszik a gyerekeket, ez pedig sok felkészülést igényel. Eljön az a pont, amikor kiderül, hogy nem csak a tanulón, de a tanáron is sok múlik, ha van versenytapasztalata, ha tud abban segíteni, hogy milyen típusú kérdések várhatók vagy, hogy hogyan kell felkészülni egy előadásra a zsűri  előtt, hogy elviselje a kudarcot vagy a versenyeredményt ne kudarcnak élje meg. Kell, hogy diák és tanár egymásra találjon: hiába szeretik sokan a biológiát, ezt a tanárnak kell kihozni a diákokból. 
 
Melyek a további meghatározó, fontos versenyek?
A már említett Kaán, Herman és Kitaibel mellett, illetve után az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) a legjelentősebb, ami a 11-12. osztályosoknak szól. Néhány éves a Miskolcon alapított Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny, ami a 7-12. osztályig igen széles kört szólít meg. A legnépszerűbb azonban továbbra is az OKTV: az első fordulóban meghaladja az ötezret az indulók száma biológiából. Ez a forduló lényegében a tananyagot kérdezi ki, a második problémafeladatokra épül. Az utóbbi években halad a verseny a korral, hiszen modern feladatok és problémák kerülnek: voltak már kérdések a DNS-chip technológiáról, a polimeráz láncreakcióról vagy a kladisztikai analízisről. Arra is odafigyelünk, hogy az OKTV-n ne csak ilyen feladatok legyenek: nem lehet nagyon éles a váltás a hagyományos típusú feladatokat megszokott tanárok számára, így aztán lassan, de mégis változik a verseny. A változás iránya pedig a nemzetközi diákolimpia felé történő haladás: vannak olyan feladatok, amelyek elérik annak a színvonalát. 
 
A nemzetközi diákolimpiára mennyire készít fel a hazai tananyag?
Van néhány középiskola az országban, ami rendelkezik azokkal a korszerű technikai felszerelésekkel, melyek lehetővé teszik az olimpián való eredményes szereplést. Azonban hiába van egy eszközpark, ha a fogyóeszközök rengeteg pénzbe kerülnek: ha DNS-futtatást akarunk csinálni, az százezres tételt jelent. Az OKTV és más középiskolai versenyek legjobbjai, egy 20-40 fős csoport az, amelynek a tagjait általában az olimpiára felkészítik: van külön olimpiai felkészítő és válogató, amely a Szegedi Tudományegyetemhez és Bán Sándor tanár úr lelkes munkájához kötődik. Végül közülük választanak ki négy diákot, akikkel aztán elvégzik azokat a pénz- és eszközigényes feladatokat, melyek szükségesek a reménybeli helyezéshez. Az olimpiához mindenképp kell a külön felkészítés: rengeteg többletenergia kell ahhoz, hogy versenyképessé legyen a középiskoláinkban elérhető tudás. Ugyanakkor paradox a helyzet más szempontból: sok olyan problémafeladat fordul elő az olimpián, amikhez nem annyira tárgyi tudás kell, hiszen a megadott információk segítségével ki lehet találni a jó megoldásokat. Ehhez is rutin kell persze, vagyis jó, ha ilyen feladatokon szocializálódik a tanuló. Ahol lemaradást érzékelek, az a molekuláris biológia, amit nálunk inkább az egyetemen tanítanak, az olimpián viszont elvárják az ismeretét. És a változás más irányban is érzékelhető: a dél-koreai olimpián volt kladisztikai feladat, ami nem középiskolai tananyag, a tanárok viszont elkezdtek utánanézni, és sok helyen ma már az órák része. Az olimpiákon előforduló gyakorlati feladatok, mint a DNS-molekulák vagy fehérjék szétválasztása, a boncolások, ezekhez mind gyakorlás, rutin szükséges. Előfordulnak integrált szemléletet igénylő feladatok is, például amikor matematikai statisztikai próbával kell ellenőrizni az eredményeket. 
 
Az integrált szemlélet egyébként mennyire erős a versenyekben: a többi természettudományra mennyire van szükség ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen valaki?
Nagymértékben: azok a diákok járnak jól, akik kémiából, fizikából, matematikából és földrajzból is eredményesek. Hogy létezik-e általános logikai gondolkodás vagy van külön természettudományos gondolkodás, az vita tárgya a tudományban, mindenesetre a tapasztalat azt mutatja, hogy akik jók matematikából és biológiából, azok jó eredményeket érnek el az OKTV-n. A problémamegoldó gondolkodás, a logikus következtetések levonásának képessége, és az ezekhez társuló alapvető fizikai-kémiai tudásanyag hasznosul ilyenkor. A biológia eleve összetett tárgy: a növény fotoszintetizálásakor fotonok érkeznek a konjugált kettős rendszerű  molekulákhoz – a mondat fizikával kezdődik, kémiával folytatódik, s mivel mindez egy élő szervezetben valósul meg, máris a biológiánál járunk. Mivel mindezt össze is kell kapcsolni például számolások során, így szükség van a matematikára is. Ha tehát valaki biológiával komolyan akar foglalkozni, annak nagyon széles spektrumú tudásra van szüksége. 
 
Van-e olyan verseny, ami önálló kutatási eredményt vár el a diáktól?
Vannak a szokásos modelltől eltérő, pályázatos versenyek, ahol belépnek a rendszerbe az önálló kutatások és elméleti összegzések is. Van olyan diákom, akinek az OKTV-s tesztfeladatok nem mennek annyira jól, viszont önálló kutatást kiválóan tud végezni, csapatmunkában is jó. Az Ifjúsági Bolyai Díj Pályázat, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny vagy a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) ilyen fajta felkészültséget várnak el. Ezek a versenyek sikerrel szakítják meg a tesztfeladatos hagyományt, hiszen itt sokszor önálló kutatást kell bemutatni egy szakértői bizottság előtt. Ha valaki később kutató biológus vagy orvos lesz, akkor nem fogja ez a megközelítés meglepni, hiszen tudományos művet kell benyújtania, amit mások elbírálnak majd. A két, párhuzamos rendszer jól működik nálunk, ki tudja magát próbálni a diák ott, ahol szeretné. Ami a saját tanítványaimat illeti: háromnegyedük orvosi egyetemre megy, úgy egynegyedük pedig a kutató biológia felé indul.
 
Mennyire nehéz középiskolásként új kutatási eredményt felmutatni? 
Elmesélek egy történetet: sokáig azt gondoltuk, hogy úgy hárommillió faj él a Földön, majd egy kutatócsoport a trópusokon egyetlen fáról leszedte az összes ott talált élőlényt, és arra jutottak, hogy ezeknek a 90 százaléka ismeretlen faj. A fajok száma azonnal más megvilágításba került: tehát 3 és 30 millió közé tehető, de ma még biztos számot nem tudunk. Ezzel azt akarom csak mondani, hogy a tudásunk erősen limitált, minden nap lehet újdonságot találni, felfedezni és észrevenni, emellett minden eddigi tudásunk módosítható, ugyanazok a kísérletek hozhatnak más eredményt is, a módszereink is javulnak. A Kutató Diákok Országos Szövetsége olyan hely, ahol a kutatás iránt érdeklődő fiatalok mentorokkal dolgozhatnak együtt. Az Ifjúsági Bolyai Pályázaton vagy az innovációs versenyeken több tanítványom megfordult, akik nem mentorral, hanem önállóan próbáltak valami újat kitalálni. A diákok szerencsére nagyon kreatívak: nincsenek még beépült sablonjaik, megpróbálkoznak olyasmivel is, amitől több tudás birtokában már esetleg visszarettennének. Az eredeti gondolkodásnak köszönhetően mernek hibázni, ami végül segítheti őket a kívánt eredmény elérésében. Még nem tudják, mennyi mindenre kellene odafigyelniük, és volt már rá példa többször, hogy a bíráló bizottság a gondolat eredetiségét díjazta. 
 
Biológiából milyen az ideális versenyző? 
Volt már olyan diákom, akit maga a verseny ajzott fel annyira, hogy végül kiváló eredményt ért el: bármit tanult, rögzült neki, jó előadókészsége volt, meg tudott úgy szólalni, hogy odafigyeljenek rá. Ez persze általános emberi tulajdonság: akinek jó a kiállása, szereti a versenyhelyzetet, annak már félig nyert ügye van. A diákjaimnak azt tanítom, hogy a versenyfelkészülés célja, hogy jobb emberek legyünk, nem pedig az, hogy mindenáron nyerjünk: ha abban segít, hogy jobb lesz a kudarctűrésünk, vagy segíteni tudunk másoknak, az már megérte. Fontos, hogy a tanár megadja a verseny filozófiáját: a versenynek inspirálnia kell a tehetséges diákot, fel kell szabadítania a benne rejlő óriási potenciált.